Gyermeki tudás az isteni világról
az intuitív-projektív hit szakaszában

Gőbel Orsolya

Gyermekeink hitéről, spirituális tapasztalatairól, vallásosságáról számos összefoglaló mű látott napvilágot,1 amelyek a fogalmak tisztázása mellett rendszerezik az eddigi kutatásokat az említett témákban.

A gyermeki hitvilág

A gyermekek hitvilága sokban különbözik a felnőttekétől. Közeledésük Istenhez különleges öröm, aminek erejét a szeretet iránti „éhség” táplálja.2 A gyermekek benne élnek az isteni jelen-létben, óriási hitbéli, vallási potenciállal rendelkeznek. Ez segíti elő az ősbizalom kialakulását anya és gyermeke kapcsolatában, mely a hit kibontakozásának alapjául szolgál.3 Bálint Mihály is megerősíti, hogy kezdetekben az ősbizalom biztonságával él a gyermek.4 Ennek az ősbizalomnak égi vetületéről Jézus beszél: „Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet is e kicsinyek közül! Mondom nektek, angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.” (Mt 18,10.)

A kisgyermek számára az égi–földi bizalmi kötelékben nincsenek kételyek,5 hiszen az „elég jó” környezet szeretete, ölelése mellett a gyermeki (hit)világban rend és biztonság van. Jung kiemeli, hogy a gyermek szoros kapcsolatban áll a kollektív tudattalan szellemvilágával, s benne a személyiség ősmagjával, a Selbsttel, mint végső forrással és szervező erővel.6 A kollektív tudattalan archetípusai a Selbstre orientáltan rendeződnek, így teszik lehetővé tudattalanul is a tökéletes rend és a fejlődés megélését. Ez a gyermek természetes vallásosságának alapja. Lelki képességeinek kifejlődése során az ego fő feladatává az válik, hogy ezt, a lélek mélyéről impulzusait küldő Selbstet minél jobban megismerje, vele kapcsolatot létesítsen és aszerint éljen.7

A gyermekek spirituális élményei Winnicott teóriájában8 az átmeneti vagy potenciális térben élhetők meg, mely egy szabad tér, egy olyan élménymező, ahol sem a külső világ, sem a belső realitás törvényei nem érvényesülnek kizárólagosan, ahol az illúzió által teremtett tárgy „saját tulajdonunk”.9 Ebbe a térbe hozza be, majd tanulja meg a gyermek a külső valóság jelenségeit, törvényeit a játék, a kreativitás, a fantázia segítségével. Ebben a térben a legnagyobb jelentőséggel a szimbólumok rendelkeznek, amelyek lehetnek egyéniek, vagy a kultúra által meghatározottak, de az emberi psziché olyan dimenzióit nyitják meg, amelyek fogalmi ismeretekkel elérhetetlenek.10

Ana María Rizutto11 szerint a kialakuló személyes istenkép az átmeneti tér legfontosabb tárgya, (szeretet)reprezentációja. Rizutto kiemeli, hogy az istenkép egyrészt a gyermek számára fontos, ismert személyek (főként a szülők, testvérek, nagyszülők) reprezentációiból tevődik össze, valamint azok idealizált képeiből, másrészt a gyermek önmagáról kialakított reprezentációjából a korai, nárcisztikus időszakból, végül azokból a képekből, tudásokból, amelyeket a tanulás, a művelődés útján sajátít el arról, hogy ki is az Isten.

A gyermek világában tehát Isten a szülőkhöz hasonlóan (kezdetben anyai, majd egyre inkább apai minta megtestesüléseként) mindenható, mindentudó, mindenütt jelenlévő lény, akinek ugyanaz a feladata, mint a szülőknek: őt védeni és szeretni. „Ez az istenkép egyszerre imaginárius és affektív”.12 Az egyetemes istenkép a szülői mintáról való leválással alakul ki, hogy azután 6–7 éves korukban az univerzumot betöltő minden dolog teremtőjének tekintsék az Istent, aki egyre inkább szellemi síkon ragadható meg számukra (10–12 éves kor).

Az istenhit tehát nagyon korai érzelmi tapasztalatokból merít, de jelentős mértékben befolyásolhatja a hittanoktatás, minden Isten kilétével foglalkozó ismeretátadás, istentisztelet, prédikáció is.13

Az elméletalkotók közül Fowler (1981) az egyik legidézettebb a hazai szakirodalomban is,14 akinek hitfejlődésre vonatkozó szakaszelmélete jól igazodik a fejlődés-lélektani kutatások eredményeihez. Kiemeli, hogy a gyermekkorra (az óvodáskorra) az „intuitív-projektív (kivetítő)” hit jellemző, mely korszakot a Piaget-i mágikus gondolkodás, az animista (minden életre kel, mindennek lelke van), artificialista (mindent emberi, isteni kéz alkotott), finalista (az ok-okozati összefüggés fordított irányú és a gyermeki gondolkodásban kötelező jellegű megjelenése; pl. azért van meleg, mert úszunk a Balatonban) világmagyarázati elvek hatják át.

A kisgyermekkor kognitív átmozgató ereje a képzelet. „A gyerek folyton belebotlik valami újba, amellyel kapcsolatban még nem alakított ki szilárd megismerési eljárásokat. Ekkor működni kezd benne a képzelőerő, az a képesség, hogy tapasztalatait történetek tárgyát alkotó erős képekben foglalja össze” – írja Fowler.15

Több teoretikus kiemeli, hogy a gyermekek számára ebben a korban nehéz a fantázia és a valóság szétválasztása. Azonban ez a szimultán kettős tudat16 nem két független rendszert (valóságot és fantáziát) takar, hanem az átélés kettősségét adja meg. 3–5 éves kor között a realitás ellenőrző, szabályozó szerepe, ereje kisebb, az illúzió tovább fennmarad, a tapasztalatok még labilisabbak, de az 5–6 éves gyermekek már biztosak a két világ szétválasztásában.

Harms17 óriási lendületet adott a gyermekkori vallási tapasztalatok vizsgálatához. Harms volt az első kutató, aki gyermekrajzokat és azok narratíváit használta fel, hogy megismerje a gyerekek vallási attitűdjét.

Az American Journal of Sociology hasábjain megjelent cikkében azt a konklúziót vonja le, hogy 3 fejlődési szint figyelhető meg a különböző életkorokban:

1. óvodáskor (3–6 évesek): mesei szint

2. iskoláskor (kisiskolás, prepubertás, 6–12 év): realitás szint

3. pubertás és posztpubertás kor: individuális szint

Jelen tanulmányunkban leginkább az első és második szakaszra fókuszálunk. Harms 800 gyermekrajzot gyűjtött össze a 3–6 éves korosztálytól, amelyek különböző vallásos megjelenítéseket tartalmaztak. Azt találta, hogy a 3–4 éves korosztályt jellemzi az ún. első érési periódus, ami az intellektuális megerősödést hozza. A második érési periódus 6–7 éves korra esik, amikor is a pszichés fejlődést az érzelmek megerősödése jelenti. A harmadik érési periódusban (a serdülőkorban) a fizikai fejlődés kerül előtérbe, amikor a fiatal képessé válik a nagyobb mértékű kontrollra.

Harms vizsgálati eredményei szerint a kisgyermek (3–6 évesek) ebben a korban formális kifejezésekben, de leginkább képekben éli meg vallási életét, amivel a nem intellektuális vagy nem racionális szférában mozog. Harms ezt a korszakot meseinek (sőt, tündérmeseinek: „the fairy-tale stage”) nevezi, mert
a gyermek a mesék világában él, annak szókincsét használja. Elképzelése szerint Isten úgy jelenik meg, mint pl. egy király, vagy mint egy szakállas öregember, aki aranyházban lakik…

Harms óva int attól, hogy a gyermek realisztikusnak tűnő, ám sokszor inadekvát gondolatait, következtetéseit valami mélyebb bölcsességnek, intuitív vallásos tudásnak tekintsük. Mégis elismeri, hogy a képi látásmód, amellyel a gyermek az istenit felfogja, mély vallási élményt ajándékoz számára, ami mindennél fontosabbá válhat.

Jelen tanulmányban az óvodás- és kisiskoláskorú gyermekek hitvilágába tekinthetünk bele rajzaik és a rajzaikról adott narratívák segítségével. Megpróbálunk választ keresni a Cavaletti által is feltett kérdésre: Van-e valami rejtélyes kapocs, amely összeköti a kisgyereket és Istent?18 További kérdésként pedig azt fogalmazhatjuk meg, hogy a gyermekek rajzaikról szóló elbeszéléseikben, narratíváikban valóban a mese, vagy az eredendő tudás, bölcsesség szólal-e meg, 6–8 éves korban már a vallási környezet által „pallérozva”. Azt feltételezzük, hogy a gyermekek a képalkotási szakaszban (az imagináció során), a rajzban, a történet elbeszélésében megélt spirituális élményeket nem tekintik mesének, és nem tévesztik össze a mesével. Ha megkapják a vallási szókincset a környezetüktől, nagyon pontos, eredeti jelenségleírásokat tudnak megfogalmazni az életkoruk fejlettségi szintjén.

Szerettük volna azt is vizsgálni, vajon megjelenik-e a Kárpáti Andrea19 leírásából ismert ún. gyermekművészeti szint, amikor a gyermek már magas esztétikai értékkel bíró rajzokat képes készíteni.

36 gyermekkel készítettünk rajzot és hallgattuk meg őket arról, milyennek képzelik el a mennyországot. Ezek a gyermekek már 3–4 éve játszanak vezetett fantáziajátékokat, amelyek megkönnyítik számukra a képi és a verbális kifejezésmódot. Egy állami fenntartású óvoda 26 nagycsoportosa (6–7 évesek), illetve szintén egy állami fenntartású általános iskola 10 első osztályosa (7–8 évesek) osztották meg velünk gondolataikat, érzéseiket. Az óvodás csoportból 14 gyermek jár óvodás hittanra (a csoport 54%-a: 11 gyermek katolikus, 3 evangélikus), ahol nem használnak (tan)könyvet, de sokat mesélnek és énekelnek (szinte alig rajzolnak). Ezek a gyermekek nagycsoportos korukra (6–7 évesen) rendszeresen járnak istentiszteletre, otthon rendszeres az esti ima, az asztali áldás és az egyházi ünnepek megünneplése. Az iskolások mindannyian tanulnak hittant az iskolában. A bemutatásra kerülő rajzok a hittanos gyermekek rajzait mutatja be. Mivel a két korosztály nagyon közel áll egymáshoz, illetve az iskolások is ugyanabba az óvodába jártak, ezért egy csoportként mutatom be őket. Ezzel a vizsgálattal párhuzamosan készített Rózsa Viktória, II. éves pszichológus hallgató ebben a témában műhelymunkát, melynek során egy katolikus és egy református óvoda 50 gyermekével vett fel rajzokat és rajzi narratívákat.20 A tematikus rajzolás során azt kértük a gyermekektől, hogy rajzolják le a mennyországot, az alábbi ráhangoló szöveget követően:

„Mindannyian tudjuk, hogy mennyi mindent el tudunk képzelni. Akár azt is, hogy milyen lehet az élet odafenn, az égben. Van, hogy az is segít, ha becsukjuk a szemünket, és úgy lépünk be ebbe a varázslatos birodalomba. Így láthatjuk, kik élnek itt…, hogyan élnek…, mit csinálnak…, és mi a dolguk azoknak, akik itt élnek… (1 perc). Most nyissátok ki a szemeteket! Adok rajzlapot, és azt szeretném, ha lerajzolnátok nekem a mennyországot.”

A rajzolás után egyenként utóteszteltünk és rögzítettük a gyerekek narratíváit. E vezetett tematikus rajzok mellett több olyan rajzot is bemutatunk, amelyek a mindennapi beszélgetések nyomán, bármilyen, a hittel, vallással, spirituális tapasztalatokkal kapcsolatban álltak, ezekben a témákban „spontánul” keletkeztek, ami azt jelenti, hogy az egyéni beszélgetésekkor csak annyit kérdeztünk meg a gyermektől, volna-e kedve lerajzolni azt, amiről mesélt? Az első rajzunk is így keletkezett. A születésről beszélgettünk egy nagycsoportos kislánnyal, aki szívesen le is rajzolta mindazt, amit elmesélt.

„Az ember-fia-gyermek a Teremtő okán a kezdetektől ’létezik’, s az élet minden és mindenkori lényeges elemére, mozzanatára ’emlékezik’ vissza, egészen a legelső ősig.”21

Minden kisgyermek megfoganása és születése a Teremtő csodája. A fogantatás pillanatában minden baba megkapja „az élet leheletét”, a Lelket, akinek így közvetlen tudása lehet arról a helyről, ahonnan érkezett, az Isten országáról, és arról, aki leheletét adta, az Istenről. Úgy tűnik, a gyermekek evvel a bölcsességgel, tudással érkeznek a földre, és születnek meg.

„A kisgyermeket nem hiába nevezik angyalkának. ’Angelosz’ eredetiben azt teszi, hogy ’küldött’. Egy más világ küldötte az. Egy más világé, melynek ismeretlen delejes hatása sugárzik a gyermekarcból, gyermekszemből azokra, akikhez küldve lett. A gyermekek szemében van néha bizonyos kék sugárzat, amely bűvölő erővel bír; mely beszélni tud, s azt a színt elveszti a szem, mikor beszélni megtanul az ajk; ez a sajátszerű kék szivárvány csak gyermekszemekben észlelhető.”22

1. rajz: Mennyország, a babaangyalok helye. „Isten kinyitja a Mennyországa kapuját, és mondja a babaangyaloknak, akik a felhőkben voltak bepólyázva, hogy indulhatnak az anyukáik szívéhez. A kísérő angyalok segítenek nekik, hogy megtalálják anyukájuk szívét. Az anyukájuk szíve hívogatja a pólyásangyalokat, biztatgatja, hogy: »Erre, erre kicsim.« Amikor megérkeznek, akkor babák lesznek, hogy megszülethessenek. A kísérő angyalok visszarepülnek Istenhez.” (6 éves, 10 hónapos lány)

„Rajzai tanúsága szerint minden gyermek ’ismeri’ a valóságot – bárhol is születik a világra –, ’tudja’, lelke hordozza e tudást, hogy a tér–idő kerekségének csillagnyi magasságában egyazon Ige működik.”23

Magáról a „barlang-létről”, az anyaméhben töltött időről is pontos képük van a gyermekeknek, ugyanúgy, mint magáról a születéséről.

2. rajz: A szimbolikus anyaméhben: a barlangban. „Gyönyörű fényesség lett a barlangban, amikor felragyogott a kincs, és a Nap, a Hold és a csillag is világítottak, hogy szépen ki tudjak jönni anyához.” (6 éves, 1 hónapos lány)

Ezen a rajzon a „fényességben” megszületni készülő gyermek látható a barlangban. Erőt, kincseket gyűjt a kezében lévő kosárban a nagy út előtt, hogy biztonságban, „szépen” ki tudjon jönni édesanyjához. Az égi koronát viseli fején, szíve készen áll a találkozásra. A gyermekek tudják, és szimbolikusan meg is tudják fogalmazni, hogy az égi jelenlét épp annyira fontos ezekben a sorsdöntő pillanatokban, mint maga a születés. Ez a kislány „megidézi” az egész univerzumot: a Napot (az apai, az isteni erőt), a Holdat (a női, anyai, istenanyai erőt), a csillagot, ami a bölcsesség, a szüzesség és a szépség megjelenítője, ami vezeti az úton. A barlang két oldalán az őrző virágok „vigyázzák” a barlang bejáratát.

3. rajz: Az anyai ringatásban „Én olyan pici baba vagyok, mert csak most születtem meg, és anya ringat, és énekel egy éneket nekem, hogy jobban el tudjak aludni.” (6 éves, 8 hónapos lány)

Ha elfogadjuk, hogy a férfi és a nő által „teremtett” testbe költözött lélek Istentől származik, akkor az élet legelső szakaszában, az ún. bizalom szakaszának24 megélésében a korábban megélt isteni bizalom földi másában, az anya/apa–gyermek kapcsolatban ring a baba.

Ebben az értelemben nem az anya/apa teremti meg ezt az érzést, ezt a bizalmi állapotot, hanem egy „hozott”, a léleknek ismerős érzéséhez kapcsolódik, és erősíti meg (vagy épp ellenkezőleg, bizonytalanítja el, rombolja szét) az anya és az apa által földi szinten közvetített bizalom, hit és feltétel nélküli szeretet. „A kisgyermek a Teremtő üzenetét hozza” – írja Molnár V. József,25 erre az üzenetre reagál (legtöbbször) a maga gyengédségével, szeretetével a szülő.

A Teremtő üzenetének megfogalmazására a beszéd elsajátítása után kerülhet sor akkor, ha a felnőttek „megszólítják” ezt az üzenetet, ha szavakat adnak a gyermeknek, hogy szabadon megfogalmazhassa azt. Minden gyermek szívesen mesél az átélt spirituális emlékekről.

A mennyországrajzok 30–40%-án megjelenik a kapu, ami legtöbbször szivárvánnyal, az Isten és az ember között köttetett szövetség jelével (Ter 9,12–15) van körülvéve. A szivárvány 7 színe a hét ajándék jele, amelyet a Szentlélek adott az Egyháznak: a szentségek, a tanítás, a szentmise, a szolgálat, a kormányzás, az imádság, valamint a kötés és az oldás hatalmának ideje.26

4. rajz: A mennyország kapuja. „A mennyország felé vezető úton gyönyörű virágok nyílnak, és egyre nagyobb a fényesség. Amikor kitárul a mennyország kapuja, akkor a fényesség szétárad, és mindenkinek szeretet és békesség lesz a szívében.” (8 éves lány)

A kapu a profán és a szent területek, a természetes és a természetfeletti, az élő és a holt, az e világ és a mennyország közötti átmenetet jelképezi.27
A keresztény hitben Krisztus maga a kapu: „Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül.”28 A mennyországrajzok szinte kivétel nélkül fényárban úsznak, a fény kiindulópontja a menny, érkezési pontja a föld. A gyermeki képzelet és tudás találkozásában születnek meg a Szent Péter-rajzok.

5. rajz: Szent Péter. „Szent Péter őrzi a mennyország kulcsát. Amikor felemeli a kezében a szívet, az azt jelenti, hogy bejöhetnek a jók. Amikor a kezével lefelé mutat, az azt jelenti, hogy meg kell javulni.” (8 éves fiú)

Ezen a rajzon azonban a mennyország kulcsai helyett Szent Péter egy szívet tart a kezében, mely fontos jelentéssel bír a rajzoló fiú számára. A felhőn ábrázolja a mennyországot, ami körül megjelennek az égitestek, a bolygók, a narratíva szerint: a Szaturnusz, a Föld, a Neptunusz, a Hold és a Nap.

A mennyországba belépve szembetaláljuk magunkat Isten trónusával.
A mennyországrajzokon ritkán szerepel maga Isten (ábrázolását a hitoktatásban is kerülik),29 sokkal inkább az isteni trónust rajzolják meg a gyermekek, ami körül mindig angyalok vannak. (6. rajz)

6. rajz: Az Isten trónusa. „A mennyország Isten országa. Ő ül a trónusán, és onnan látja a világot, amit teremtett. Istennek az angyalok segítenek, elviszik a parancsait az embereknek, ami az, hogy szeressék egymást a szívükkel.”
(6 éves, 7 hónapos lány)

A felhő a titokzatosságot, a szentséget szimbolizálja, ami egyben Isten trónja. „Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint felhőn jön, nagy hatalommal és dicsőséggel.”30 A gyermeki rajzok kb. 50%-án megjelenik a felhő.

Ugyanilyen fontos a gyermekek számára az égi világ láthatatlan angyalserege. Az angyal a mennyországrajzok kb. 60%-ában megjelenik.

7. rajz: Isten teremti a fényt. „A mennyország kapujában mindig áll egy angyal, és amikor kinyitja a kaput, kiragyog onnan a fényesség a Földre. Isten teremti a fényt, és ilyenkor lent a Földön nappal lesz, és napsütés, aminek örülnek az emberek.” (6 éves, 5 hónapos lány)

Molnár V. József írja, hogy a gyermeki arcon tükröződő földön túli fényességben a felnőttek a Teremtő jóságát tapasztalhatják meg. „…E fényesség, e jóság, az őrangyal adta biztonság a gyermek lelkének közepében fészkel.”31 Az angyal közvetítő Isten és ember között, igazi hírnök, de egyéb funkciói is vannak: lehet trónálló, védelmező, törvényvégrehajtó, lélekvezető és lélekvivő is.32 Az éneklő, muzsikáló angyalok éneke a világharmóniát szimbolizálja, a szférák zenéjét.

8. rajz: Az angyalok éneke. „Az angyalok énekelnek a mennyországban, a legszebb dalokat, amikkel köszöntik Istent, és egymást. A világban is hallani, mert eljutnak az emberek szívéhez ezek a szép énekek, és akkor tudják, ezt a szép zenét Isten küldi nekik, hogy jó legyen a szívük egymáshoz.” (7 éves, 8 hónapos lány)

A hangok, az ének és a zene kitüntetett helyen van a gyermeki lélekben, gyermekkorban főként a népzene és az egyházi népi énekek dallamvilága. A gyermekek tudják, hogy a szép zene Istentől van, és ugyanolyan összeköttetést biztosít az égi és a földi számára, mint a szivárvány vagy a fény.

Cavaletti korábban feltett kérdésére válaszolva, a rajzok és a narratívák egyenrangúan azt támasztják alá, hogy igen, van valami különleges kapocs, kapcsolat Isten és a gyermekek között. A gyermekek ebben az életkorban (óvodás-, és kisiskoláskorban), olyan belső ajtók nyitottságát élik meg, amelyek segítenek nekik bepillantani a mennyek országába. Ezek valós spirituális élmények, amelyek nagyon ismerősek lehetnek a szentek életéből. Michel Quoist írja Lisieux-i Szent Terézről: „Egy fiatal lány, aki sosem választotta szét a földet és az eget (…)”33

Egy beszélgetés alkalmával megkérdeztünk egy nagyon érzékeny, csodálatos lélekkel megáldott kislányt, hogyan látja ő az Isten országát.

„Tudod, van egy folyosó, ami innen lentről, a földről kezdődik, és megy az ég felé. A folyosó elején és a végén is van egy kapu. A lenti kaput a pillangók őrzik, a fentit az angyalok. Amikor mind a kettő egyszerre van nyitva, akkor lentről be lehet egy kicsit látni a mennyországba, de a folyóson egészen a végéig csak azok mehetnek, akik meghaltak. Amikor nyitva vannak a kapuk, akkor lehet hallani, amit az Isten mond.”

Amikor megkérdeztük, lerajzolná-e, hogyan néz ki ez a mennyország, a következő rajzot nyújtotta át.

9. rajz: Aranyfény-kapu. „Amikor nyitva vannak a kapuk, akkor lehet látni egy kicsit innen is az aranyfolyosót, ami felmegy egészen az égig, és ott ragyogó aranyfényesség van, mert az Isten mennyországa, ami az aranyfény-kapu után kezdődik. Ott mindig ragyogás van, ezt a ragyogást a napfény adja, és örökké így van, mert Isten így teremtette.” (6 éves, 10 hónapos lány)

A rajzoló kislány tökéletesen megfogalmazza a gyermekek nyelvén, de szinte egy felnőtt bölcsességével (először a beszélgetésben, majd a rajz narratívájaként), mi történik akkor, amikor nyitva vannak a kapuk. Azt láthatjuk, hogy a kapu szimbóluma, mely kétszeresen is megjelenik a rajzon, Tillich korábban említett gondolatával a gyermeki (emberi) psziché olyan dimenzióit nyitják meg, amelyek fogalmi ismeretekkel elérhetetlenek.

A lélek nyitott kapui – általában – a kisgyermekkor lezáródásával becsukódnak. Akkor, amikor a földi idő, az idő koordinátarendszere határokat ad az állandó jelennek, biztosan megalkotva belőle a megélt múltat és a jövőt. Amikor bezárul ez az ajtó, akkor képes egy gyermek a földi világ felé fokozottabban odafordulni, kapcsolatokat teremteni, és azokat megerősíteni.

Amikor egy (iskolába készülő) gyermek túlságosan nyitott, érzékeny az égi szférák felé, ugyanakkor nem tud nyitni a felnőtt és a kortárskapcsolatai felé, akkor, tovább szőve a történetet, arra kérjük, teremtse meg saját, személyes, földi kapuját.

10. rajz: A bezáruló kapuk. „Amikor az én kapumat bezártam, a másik kapu is becsukódott lassan, és a pillangó figyeli, hogy akkor nyíljon ki, amikor kell. Az angyal az égből üzen neki, amikor Isten szól, hogy nyissa ki. Isten tudja, hogy mikor kell nyitni, mert Ő mindenkit befogad a mennyországába.” (6 éves, 10 hónapos lány)

A 10. rajzon ennek „eredményét” láthatjuk. Abban a pillanatban, amikor a saját kapu bezáródik, megjelenik a rajzon a földi világ egyik legfontosabb kapcsolata, az Én és a Te (Én és Anya) a szivárvány védettsége alatt. Nem túl sok idő telik el, amikor azt látjuk, a kislány egyre több társával teremt kapcsolatot, egyre szívesebben és felszabadultabban játszik.

Összegzés

A gyermekek, mint láttuk és hallhattuk elbeszéléseikből, kételyek nélkül hiszik azt, amiről kezdetektől fogva, szavak nélküli tudásuk van. E tudás kifejezésére szükségük van szavakra, melyek a bennük lévő (archetipikus) képeket megszólaltatják, leírják, és szükségük van arra, hogy a bennük élő tudást mi, felnőttek megszólítsuk, hogy élővé tehessék. Ehhez kell a vallásos környezet, mint például a család, vagy a szűkebb-tágabb környezet, valamint olyan formális keret, mint a hittanfoglalkozás. A gyermekek számtalan spirituális tapasztalatot élnek meg, amelyekhez megkaphatják a hittanon belül a vallásos ráismerés lehetőségét. Ha megkapják a vallási szókincset a környezetüktől, nagyon pontos, eredeti jelenségleírásokat tudnak megfogalmazni az életkoruk fejlettségi szintjén, és meg is tudják jeleníteni ezeket a képeket egészen művészi módon.

Belső világukban − e jobb agyféltekés életperiódusban – dominál a képzelet, amely nemcsak kiegészíti, helyettesíti a nem tudottat, nemcsak újakat, eredetit alkot, hanem képi pályát biztosít a belső tudás kifejezése számára.

A gyermekeket hallgatva – bár óvatosan, és nem általánosítva –, mégis megfogalmazódik bennünk, hogy a gyermekek mesevilága és a hit világának megélése, leírása két különálló terület, a gyermekek nem keverik össze a mesét a spirituális élmények elbeszélésével. Ha meghallgatjuk őket, ha nem rajzoljuk nekik elő a hitükre vonatkozó képeket, hanem megkérjük őket, hogy rajzolják le mindazt, amit megélnek, őszinte, mély világ tárulhat fel előttünk.

Bibliográfia

Bálint Mihály: Az őstörés – A regresszió terápiás vonatkozásai, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2012.

Benkő Antal: A személyiség erkölcsi és vallásos fejlődése, in Horváth-Szabó Katalin (szerk.): Lélekvilág: pszichológiai tanulmányok a vallásról, az erkölcsről és az énről, Piliscsaba, PPKE, BTK, 1998, 11–74.

Cavalletti, Sofía – Coulter, Patricia: El Buen Pastor y El Niño, Un camino de Gozo, Chicago, Liturgy Training Publications, 2007.

Cavalletti, Sofía: El potencial religioso del niño, Descripción de una experiencia con niños de 3 a 6 años, (The Religious Potential of the Child: Experiencing Scripture and Liturgy With Young Children), Chicago, Liturgy Training Publications, 1992.

Erikson, Erik: A fiatal Luther és más írások, ford. Erős Ferenc, Pető Katalin, Budapest, Gondolat Kiadó, 1991.

Fontana, David: A jelek és szimbólumok titokzatos világa, ford. Béresi Csilla, Budapest, Kossuth Kiadó, 2011.

Fowler, James: Stages of Faith: The Psychology of Human Develoment and the Quest for Meaning, San Francisco, Harper and Row, 1981.

Harms, Ernest: The Development of Religious Experiences, Children, American Journal of Sociology, vol. 50., The University of Chicago Press, 1944/2, 112–122.

Hay, David – Nye, Rebecca: The Spirit of the Child, London and Philadelphia, Jessica Kingsley Publishers, 2006.

Hoppál Mihály – Jankovics Marcell – Nagy András – Szemadám György: Jelképtár, Budapest, Helikon Kiadó, 2010.

Horváth-Szabó Katalin – Kézdy Anikó – S. Petik Krisztina: Család és fejlődés, Budapest, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, 2007.

Hyde, Kenneth: Religion in Childhood and Adolescence, A Comprehensive Review of the Research, Birmingham, Alabama, Religious Education Press, 1991.

Isó Dorottya: Beszédes rajzok a Bibliához, http://docslide.net/documents/a-biblia-tanitasa-rajzokban.html (Utolsó letöltés: 2015. 05. 08.)

Jókai Mór: Az aranyember, Budapest, HON Kiadó, 1872.

Kárpáti Andrea: Firkák, Formák, Figurák, A vizuális nyelv fejlődése a kisgyermekkortól a serdülőkorig, Budapest, Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2001.

Mérei Ferenc – Binét Ágnes: Gyermeklélektan, Budapest, Medicina Könyv­kiadó, 2006.

Molnár V. József: Ég és föld ölelésében, Tanulmányok a gyermekvilágról, Buda­pest, Örökség könyvműhely, 1998.

Oser, Fritz – Gmünder, Paul: Der Mensch – Stufen seiner religiösen Entwicklung, Ein strukturgenetischer Ansatz, Gütersloh, Gütersloher Verlagshaus Gerd Mohn, 1996.

Rizutto, Ana Maria: La nascita del Dio Vivente, Studio Psicoanalitico, Roma, Borla, 1994.

Rózsa Viktória: Mennyországrajz az óvodában, Fejlődéslélektani műhelymunka, Budapest, KRE, 2015.

Sion, Viktor: Lisieux-i Szent Teréz spirituális realizmusa, ford. Vörös Beáta, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2010.

Sitku Tibor: Fowler hitfejlődési elméletének szerepe az igehirdetés be­fo­ga­dásában, Embertárs, XIII. évfolyam, 2015/1, 15–33.

Süle Ferenc: Az életerő forrásai a családban, Budapest, Szent István Társulat, 2009.

Székely Ilona: Pszichoterápia és vallás – újraközeledés, Budapest, Animula Kiadó, 2006.

Tillich, Paul: Rendszeres teológia, ford. Szabó István, Budapest, Osiris Kiadó, 2002.

Vergote, Antoine: Valláslélektan, Budapest, SE TF, Párbeszéd Alapítvány, HÍD Alapítvány, 2001.

Wikström, Owe: A kifürkészhetetlen ember, ford. Zay Balázs, Budapest, Animula Kiadó, 2000.

Winnicott, Donald, W.: Játszás és valóság, ford. Bíró Sándor, Széchey Orsolya, Budapest, Animula Kiadó, 1999.