Votív*

A népi kultúra vallásos tárgyi emlékeinek
megjelenése a képzőművészetben

Szántó István

I.

Alkotói tevékenységem lényeges forrása a vallásos népművészet, a személyes, társ-, ember-, közösségkereső és az azonosulási ősszenvedély megnyilatkozása. A hagyományokat feldolgozó alkotásmód mellett, más műfajokkal (public art) is kísérleteztem, amelyek szorosan kapcsolódnak a kortárs szenzuális képzőművészethez.

A vallásos népművészet tárgyi emlékei különböző minőségűek: egyben jellemzi őket a magas művészi és a paraszti-naiv megmunkálás. A parasztság a vallásos népművészet tárgyaival fejezte ki félelmeit, amelyek leküzdését, feldolgozását, e tárgyak közreműködő segítségétől várták.

Ámulatba ejt a fogadalmi tárgyak1 képzeletgazdagsága, amely rendkívül változatos tárgyi emlékeket hozott létre. Megigézett a votív tárgyak mágikus eljáráson alapuló felajánlása, amelyben a tárgy biztosítja a misztikus erőátvitelt a szent és a bajba jutott között. A munkáimban megjelenő fogadalmi tárgyakat szenzuálisan és plasztikusan festem meg. Ezt két okból eredeztetem. A votív tárgyak és mézeskalács ütőfák kontrasztos és erőteljes térbeli reprodukcióit szemlélve – amelyeket múzeumi tárgykatalógusokban láttam2 – nem tudtam eldönteni, hogy negatív vagy pozitív formákról van e szó. Ez az érzés zavaró, de egyben mágikus, amely természetesen más reliefszerű művek reprodukcióira is jellemző. A népművészeti formáknak számomra különösen eleven, érzéki hatásuk van, amely nyers erejükből, őszinteségükből, egyértelműségükből ered. A reprodukciók mágikus sajátossága utal az ábrázolt tárgynak az eredeti feladatára. Festményeimen ezért jelenítem meg plasztikusan e fogadalmi tárgyakat. (1. kép)

Viaszágy

Alkotómunkám közben a népi kultúra tárgyi emlékei közül figyelmem a fogadalmi tárggyal létrejött misztikus erőátvitelre irányult. E témában való elmélyülésemet személyes tapasztalataim inspirálták. Az offerek hagyományát legszemléletesebben a Viaszágy (2. kép) című művemben tudom bemutatni.

Tanulmányaim során, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskolájának első szemeszterében Joseph Beuys és Erdély Miklós életművének és alkotói tevékenységének vizsgálata határozta meg. Egy nemzetközi képzőművészeti pályázat témájaként olyan munkát kellett létrehozni, mely reflektál a 20. század második felének meghatározó német művész életművére, valamint a mai szociálpolitikai témákra. Az „I know no weekend” köztéri művészeti beavatkozás című nemzetközi képzőművészeti pályázat kiírója a német Robert Bosch Alapítvány, a projekt szervezői pedig a Lenau Ház és a SosemArt Kulturális Egyesület voltak.

A pályázatra beadott munkám Beuys anyaghasználatára és természettudományos gondolkodására utalt. A mű címe: Viaszágy. A munkában a méhviasznak van meghatározó szerepe. Az anyagot korábbi enkausztika technikával készült munkáimnál is használtam, de megjelent a votív tárgyakhoz kapcsolódó munkáimban is az első félévben. Harlen Volker szerint Beuys számára a viasz, bukkanjon fel bárhol, mindig az élet energetikai alapjaira, valamint a természettudományos gondolkodás kizárólagosságára utal.3

Beuys szerint az ember gondolkodása akkor lenne egész, ha nem csak a tudomány egzaktsága határozná meg, hanem az érzékeinket befolyásoló kozmikus összefüggések is, amelyek a világot nem kvantitatívan vagy technikailag vizsgálják. (A kozmikus összefüggések egzakt tudományos kutatásokra épülő feltérképezéshez Beuys lényeges ösztönzést kapott Johann Wolfgang Goehte és Rudolf Steiner tanulmányaiból.)

A természettudomány saját sorompója előtt megtorpan, és nem képes birtokába venni a technikai gondolkodás eredendő, spirituális, ősi, kollektív, ihletszerű minőségét. Ez a gondolkodás tapasztalat útján – mint a szimbólumok és jelképek esetében –, megismerés eredményeként érhető el, a tudat öntevékenységének és önmegragadásának az eredménye segít eljutni a gondolkodás technikai és spirituális kettőségéhez.

Beuys munkái egy gondolatkör körül mozognak, bármilyen műfajban is dolgozott. Ez az eszme volt az, mely szerint az ember alapvetően spirituális lény, de ezt a tulajdonságát elfedte az európai civilizáció materiális, tudományos, racionális gondolkodása. Az emberek a tudománynak ezt a mai fogalmát széles körben elfogadják, sőt, azt hiszik, hogy ezzel szellemileg jelentős álláspontot foglalnak el. Beuys vonzalma az archaikus-spirituális élettel nem ellene megy a fennálló tudományos értékeknek, hanem kibővíti azokat.

Ráció + Intuíció

Tudomány + Spiritualitás

Beuys szerint ez a kettős gondolkodás a viasz (méz és méh) motívumában oldódik fel. A tudományos, egzakt gondolkodás egyik mintája jelenik meg abban, amikor a méhek bizonyos módon kristályokat, hatszögletű sejteket alkotnak, amelyek formájukat tekintve a természetben megjelenő hegyikristályok vagy kvarckristályok alakjához hasonlóak. De a méhsejt, a kvarckristályokkal szemben üreges, tere helyet ad egy petének, egy fejlődő méhnek, vagy méznek, így a viasz életelem, potenciális energia, emellett ősplasztikai anyag. „A méhsejtek az élet- és hőfolyamatok eredményei. A méhnek szervezetében fel kell dolgoznia a színmézet, hogy melltájékán viaszlapocskákat tudjon kiizzadni, melyekből aztán a sejtjeit építi. E sejtek azután megint életfolyamatok, utódnevelés, táplálékraktározás céljára szolgálnak.”4

Megtervezett munkámban a Beuys szerint megfogalmazott poláris gondolkodás jelenik meg, valamint az a személyes tapasztalat, amit egyik családtagom kórházi tartózkodása motivált. Képzeletemben kórházi vaságy jelenik meg, amely méhviasszal van befedve. A munka egyszerű vizualitásával követem Beuys installációinak redukált, tömör jellegét, és utalok Beuys egyik munkájára, ahol filccel becsomagolt egy nagy zongorát, amely szerinte a racionális gondolkodás tipikus terméke. De a ráció és az intuíció kapcsolatba lépése és egymás kiegészítése más műveiben is – Skót szimfóniám, Giocondológia, Fond, Fond II, Manresa, The Pack, Celtic – megtalálható. Szintén ösztönzőleg hatott Beuys Mézpumpa című munkája, amelyben a méhektől származó másik anyagot, a mézet használta. Itt is azt próbálta megmutatni, hogy az életnek nem az önfenntartás a legmagasabb rendű tevékenysége, ahogyan az emberi szervezetben a keringés és az anyagcsere sem önmagáért van, hanem végső soron a szellem működését szolgálja.

A kórházi vaságy utal a természettudományra, pontosabban az orvostudományra. A vasággyal metaforikusan a tudományos, egzakt, éles körvonalú, kristálytiszta gondolkodásra kívánok rávilágítani, amely végtelen sok gondolati fáradozás eredménye után meg tudja ragadni a világot és eredményesen tud gyógyítani. De a tudományos munka mellett elvész a gondolkodás érzékeinket meghaladó kozmikus pólusa. Ezt a pólust jeleníti meg a viasz, amely az éteri erő egyik anyaga Beuysnál. Számomra a viasszal bekent kórházi ágy jelenti az életképző erőt, a felépülést, a gyógyulást. A méhviasznak gyógyító, transzcendentális ereje van. Ez a tulajdonság a vallásos népművészetben jelenik meg a votív tárgyaknál. A fogadalmi tárgyakra a mágikus eljáráson alapuló felajánlás jellemző, amelyben a tárgy biztosítja a misztikus erőátvitelt a szent és a bajba jutott között.5 A tervezett munkát offerként használtam, amit felajánlanék fogadalmi tárgyként közvetlen családtagom, édesapám sikeres gyógyulásáért.

A kórházi ágy és a viasz ellentétesek, poláris jelvégek, de közösen hatnak az ember fizikai és szellemi gyógyulására.

Kórházi ágy: egzakt tudomány, ráció, kristály, matéria, anyag, kemény, fényes, technikai, kvantitatív, kristálytiszta gondolkodás

Viasz: élet, hő, mozgás, gyógyulás, hála, nem technikai, spirituális, gyertya, világosság

Kórházi látogatásaim során is tapasztaltam a gondolkodás kettőségét, hogy a betegek és a hozzátartozók a gyógyulás sikerét, a természettudomány egzakt és a technikai világból kilépő, vallásos, nem tapasztalati gondolkodással támasztják alá.

Beuys azt próbálta megmutatni, hogy az életnek az önfenntartás nem a legmagasabb rendű tevékenysége, ahogyan az emberi szervezetben a keringés és az anyagcsere sem önmagáért van, hanem végső soron a szellem működését szolgálja.

Az ágy fekvőfelülete olyan magasan van, mint egy műtéti ágy munkamagassága, 96cm, tehát az ágyat megemeltem 42 centiméterrel. Ezzel utalok a műtéti beavatkozásra. Édesapám súlyos szívműtéte közben szívét leállították, a műtét alatt szívmotort és lélegeztető gépet használtak.

A munkám négy 42 cm-es vasrúdon áll, amelyek alján négy sematikus szívforma van. Ez a 4 szív utal a sikeres műtétre, hogy édesapám újra önállóan lélegezni tudott és beindult a szívműködése, mivel körülbelül négyszeres szorzó van az ember szívének percenkénti összehúzódása és az ember tüdejével való percenkénti levegőfelvétel között. Az ember keringése, szívműködése és légzése összhangban van. Valamint a négy szívforma utal Beuys híres „24 óra” című performanszára, ahol összehegesztett szív formájú ásókat használt fel.
A munkámat méhviasszal fedtem be, de a viaszt nem vékonyan, hanem vastagon raktam fel, utalva ezzel a viasztárgyak plasztikusságára.

A kivitelezet munka mérete: 1950 mm × 850 mm × 110 mm. A viaszágy jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskolájának archívumában található, korábban a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Szívgyógyászati Klinika Átriumában volt látható, pontos magyarázó táblával.

Az elmúlt években néhány munkát leszámítva, viasszal dolgoztam. (3. kép)

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának doktori képzésén találkoztam a viasszal. Elméleti és gyakorlati motivációt témavezetőmtől, Dr. Hegyi Csabától kaptam, aki szintén elkötelezett híve a médiumnak. A méhviaszban felismertem a számomra ideális matériát. A viasz anyaghasználati és anyagszimbolikai aspektusa egyaránt vonz. Számomra fontos a viasz szakrális jellege, szimbolikája, misztikája és anyagminősége. A viasz kultikus használata a magyar népi kultúrában meghatározó. A folklórban betöltött szerepéről az etnográfia bő forrást biztosít. A méz és a méhviasz esszenciális anyagok. A méz a méhekkel együtt jelképe a feltámadásnak, az Isteni szeretetnek, Isten szavának, az üdvösségnek, az áldásnak és a bőségnek. A korai kereszténységben a méhkirálynőt Krisztus jelképének is tekintették, a méheket pedig üdvösséget hozó szimbólumnak, akiktől a gyertya anyaga származik, amely magát Jézust testesíti meg.6

A viaszfestés misztikumának része több, az időtlenséget sugalló ókori fayumi múmia-portré, melyek rögzítetlen, megmerevített utalásként, mementóként az elkészítésük óta eltelt majdnem kétezer év óta fennmaradtak.

Az enkausztika anyagminősége és alkalmazása eltér a különböző festészeti technikáktól. Nem helyezem a festészeti műfajok közé, inkább képépítő mintázáshoz hasonlítom a viasszal való munkát. Felhasználása rendkívül sokrétű a képzőművészet legkülönbözőbb területein.

A viasz kötőanyagként való használata már az i. e. III. évezred óta ismert.
A festészetben többfajta módon alkalmazható: adalékanyagként, paszta formában, önálló bevonatként is jól funkcionál.

Az enkausztikának számos technikai variánsa ismert, mint például a viaszpaszta, a terpentines viasz, olajos viasz vagy a punviasz. Én a terpentinszeszben oldott viaszt preferálom. Ezzel a módszerrel a viaszfesték vékonyabb rétegben felhordható, sablonozás mellett a viasz nem szakad vagy reped be. A munka végeztével a terpentin elpárolog, finom ködös fátyolt hagyva a kép felületén, ami letörölhető.

II.

Hogyan tudom meghatározni a népi kultúra tárgyi emlékeinek segítségével a magyar, a közép-kelet európai identitásomat? Hogyan tudom alkalmazni munkáimban a magyar paraszti kultusz örökérvényű kulturális jelenségeit és misztikus hatásait?

Számomra lényeges, hogy tisztában legyek a magyar népművészet tárgyi kultúrájának hagyományaival. Nem elégedhettem meg a tárgyi emlékek csupán vizuális bemutatásával, hanem meg kellett ismernem társadalmi és kulturális jelentésüket is.

Korábban mézeskalácsformáimnál még megelégedtem a tárgyi folklór emlékeinek lebilincselő plasztikai és formagazdagságával, de nem foglalkoztam a tárgyi emlékek szimbolikus jelentésével.

Számos példát lehet látni, ahol ez a felszínesség megjelenik, ahol átgondolás nélkül feltűnik a népi díszítő elem, mint például könyveken, füzeteken, versenypilóta-kabáton, tanári naplón, pólón. Ezekben az emlékek üres dekoratív elemként bukkannak föl, elveszítve eredeti jelentésüket. A felhasználók nem vallatják a formák, motívumok népi kultúrával összefonódó szimbolikáját, üres és oda nem illő formaként jelennek meg, mivel kevés olvasójuk van, aki értené beszédüket. A tárgyi formák, motívumok legtöbb nézője, befogadója azok üzenetét nem érti, mivel nem beszélik a „nyelvét”. Lükő Gábor Kiskunság régi, képfaragó és képmetsző művészet című könyvében ezt így fogalmazza meg:
„A beszélőt csak akkor érti meg hallgatója, ha valamely általa ismert nyelven szól hozzá. A művészetnek is van ilyen féle formanyelve, mely csak egy művészi közösségen belül érvényesül.”7

Munkáimban igyekszem megfogalmazni, hogy a népi kultúra emlékeinek milyen szerepe van, hogyan kell utólag beemelni, felhasználni vagy helyesen idézni őket újabb művek készítésekor. Tanulmányom lényege: a népi motívum metamorfózisa a képzőművészetben.

Bibliográfia

I.

Harlan, Volker – Rappman, Rainer – Schata, Peter: Szociális plasztika, Anyagok Joseph Beuyshoz, ford. Adamik Lajos, Budapest, Balassi Kiadó, 2003.

Lükő Gábor: Kiskunság régi képfaragó és képmetsző művészete, Kecskemét, Bács-Kiskun Megyei Művelődési Központ, 1982.

S. Lackóvits Emőke: A mézesbábosok, gyertyamártók szakrális és fogadalmi tárgyai, in Frankovics Tibor (szerk.): In Memoriam Kerecsényi Edit (1927–2006), Zalaegerszeg, Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2007.

II.

Diós István, Dr. – Viczián János: Magyar Katolikus Lexikon II, Budapest, Szent István Társulat, 2003.

Hansen, Hans Jürgen: Kunst der Konditoren: Back- und Zuckerwerk aus fünf Jahrhunderten, Hamburg, Hamburg Museum für Kunst und Gewerbe, 1968.

Hofer Tamás – Fél Edit: Magyar népművészet, Budapest, Corvina Kiadó, 1975.