Művészet és betegápolás a 18. században
Az egri irgalmasok kórházának és rendházának egykori berendezése
Lipp Mónika
A 18. században a legtöbb, kórháznak (hospitale) nevezett intézmény tulajdonképpen szegényház, menedékház, aggok menhelye volt, ún. xenodochium. Az irgalmasrendiek intézményei azonban a szó mai értelmében vett kórházak voltak, ahol a szerzetesek a betegek szakszerű ellátásával, gyógyításával foglalkoztak. „Mert legyen ki hazafi vagy külföldi, keresztény vagy zsidó, betegsége idején minden ajánlólevél nélkül, csupán a felebaráti szeretet nevében kórházokba befogadtatik és ott ápoltatik.”
A 17. század végétől volt Egerben egy intézmény, amelyet többször ispotályként (hospitale) említenek, gyógyítás azonban nem folyt itt. A „polgárok jámborsága” által a városi magisztrátus felügyelete alatt működött és valójában egy szegényház (xenodochium) volt, ahol az öreg és a nyomorgó polgárokat befogadták.
Erdődy Gábor egri püspök már 1725 januárjában felvetette, hogy Eger városának legyen egy állandó orvosa. 1726-ban a betegápoló irgalmas szerzetesrend tagjait Egerbe hívta és bőkezűen támogatta. 1726. október 6-án a püspök átadta az irgalmas rend tartományfőnökének, Macarius Falterernek és Mattheus Mayer pozsonyi perjelnek a minaret mellett álló, török mecsetből átalakított Szent József templomot, valamint az épület szomszédságában egy telket az Eger patak túlsó oldalán lévő Csurgó utcában és 3000 forintnyi alaptőkét.
Az első három szerzetes (Mattheus Mayer, Thadeo Kovaz és Colmano Kakel) 1727. július 6-án érkezett Egerbe. Erdődy Gábor püspök a rendház elkészültéig püspöki rezidenciájában biztosított helyet a betegeknek és a szerzeteseknek. A főpásztor 1727. augusztus 27-én megáldotta a betegek termét, és elsőként ő maga és kanonokjai vetették meg a négy ágyat. Másnap, Szent Ágoston napján vették fel az első négy beteget. „A beszéd, s az azt követő tény a jelenvoltakat, kik rang és nem különbség nélkül sereglettek egybe, a könnyekig meginditotta. A Gróf Püspök megmosta a betegek lábait, s maga segítette föl ágyaikba.”
1728. december 27-én, Szent János apostol és evangélista (az egri egyházmegye védőszentje) ünnepén trombitaszóval, dobpergéssel, díszes menetben, püspöki fogatokon szállították át a betegeket ‒ számuk ekkor már tíz volt ‒ a püspöki palotából, miután a székesegyházban Erdődy Gábor püspök beszédében méltatta az irgalmas rend hivatását. A kórház előtt a püspök átadta a tartományfőnöknek az épület kulcsát. (1. kép)
A déli szárny emeleti szobáiba költöztek be a rendtagok: nyolc betegápoló testvér és két pap. Ez az épületrész készült el elsőnek, a földszintjén a patikával. Majd a nyugati szárny következett: itt voltak a gazdasági célú helyiségek, a konyha és a betegszoba, latinul „infirmaria”. A kórházba a püspök 60 forint értékben vásárolt orvosi eszközöket, a patika felszerelésére 700 forintot adott. A vármegye 200, Eger városa pedig 100 forinttal támogatta a patikát.
Az egri irgalmasrendi kolostort és kórházat 1730-ban Bél Mátyás (1684‒1749) így írta le:
„(…) a zárda déli és nyugati két részét úgy alakították ki, hogy nemcsak a szerzetesek celláiban, hanem a kórtermekben sem kímélték rendkívüli jótevőjük költségét és nagy gondosságát. Ugyanis minden betegszoba rácsos, tiszta, a betegek kényelmét szolgáló puha és drága ágyakkal van tele, melyekből egyet-egyet valóban ötven tallér értékűre becsülhetsz. Ezenkívül mindegyiküknek személyes gondozás, tiszta ruha, egészséges élelmezés jár, a konyha épülete költséges és tartalékkészletekkel ellátott. A római katolikusok mellett felvesznek evangélikusokat és reformátusokat is, akiknek külön temetőt is létesített az előrelátó püspök. Ugyanott, a katolikusok temetője mellett látható egy kis ház is, elkülönítve a többi épülettől, melyet ugyanő ‒ mint egy hérosz ‒ alapított a dühöngők és elmebetegek részére külön zárkákkal, és hogy véletlenül rá ne támadjanak a hozzájuk menő ápolókra, az egyes szobákat igen erős ráccsal záratta el, és minden szükséges holmiról gondoskodott.”
Mivel az egri kórtermek berendezéséből semmi nem maradt fenn, korabeli metszetek, festmények, szentképek segítségével rekonstruálható, milyenek lehettek a 18. században. A példák többsége ausztriai múzeumi gyűjteményekben, valamint irgalmas rendházakban található. A 18. századi ábrázolásokon jól látható, hogy az ágyakat függöny vette körül, és a tetejüket faragott oromzat díszítette. A brnói irgalmasrendi kórház egykori betegszobájában ma is az eredeti helyén van az oltár. (2. kép)
Egy 1770 körül készült grazi rajzon a betegszoba két oldalán összesen 50 számozott ágy látható. A betegszoba berendezéséhez tartozott még egy nagy kályha, egy asztal az ételek tálalásához, valamint a szoba végében elhelyezett oltár. A képen a kórterem napirendje is szerepel: reggel 6 órakor szentmise, 7 órakor leves, 10 órakor ebéd, 5 órakor vacsora, 11 órakor déli orvosság, délután 3 órakor ismét orvosság, este 6 órakor és hajnal 3 órakor ismét. Reggel 7 órakor jön az orvos. A kórházba felvett beteg az első este szentgyónáshoz, a másnap reggeli misén pedig szentáldozáshoz járul. A grazi rendházban található egy nagyméretű festmény, ahol szerzetesi ruhát viselő angyalok dolgoznak a betegek kórtermében. (3. kép és 4. kép)
A legenda szerint a rendalapító Istenes Szent János (1495‒1550) távollétében Rafael arkangyal végezte el a szükséges teendőket a kórházban: megágyazott, kitakarított, elmosta az edényeket, gondoskodott a betegek ellátásáról. A betegek észre sem vették a különbséget, úgy látták, hogy Istenes Szent János szolgálja őket.
Rafael arkangyal a rend jótevője és pártfogója volt. A bécsi rendház és az egri rendház homlokzati szobra Rafael arkangyalt egy kenyerekkel megrakott kosárral a kezében ábrázolja. (5. kép)
Hasonló módon ábrázolták a bécsi rendház refektóriumának olajfestményén és a bécsi irgalmasrendi templom Istenes Szent János kápolnájában is. Ez arra a legendára utal, amikor egy alkalommal fogytán volt a kenyér, melyet Istenes Szent János a betegeinek osztott szét,
„hirtelen belépett a betegszoba ajtaján egy csodálatos szép ifjú, aki úgy volt öltözve, mint ő és kezében egy kosár kenyeret tartott. (…) Jánoshoz lépett és végtelen kedvességgel így szólt hozzá: »Kedves János, mi valamennyien egy rendnek tagjai vagyunk; fogadd ezt a kenyeret, amelyet neked az ég küld.« Ezután az angyal eltűnt.”
Egerben fennmaradt egy kép, amely Istenes Szent Jánost ábrázolja egy beteggel (203×155 cm).(6. kép) Ebben az esetben egyértelmű, hogy Franz Xaver Wagenschön (1726‒1790) 1763-ban készült festményének a másolata. Az eredeti kép a bécsi irgalmas rendház refektóriumában van.
A töviskoronát viselő Istenes Szent János egy szegény, szinte teljesen ruhátlan férfi beteget tart. Az egri másolaton a festő két gyógyszeres üvegcsével egészítette ki a kompozíciót: az egyik az asztalra, a másik pedig a beteg mellé, a padlóra került. Mindkét üveg nyakán egy-egy papírcédula van felirattal és gránátalmával, az irgalmas rend jelvényével.
Hasonló gyógyszeres üvegcsét ábrázoltak az egri Líceum vizsgatermének 1781-ben készült freskóján: Franz Sigrist (1727‒1803) alkotásai a tervezett négy egyetemi fakultást ábrázolják. A képek programját a megrendelő, Eszterházy Károly egri püspök határozta meg. Nem allegorikus alakok, hanem korabeli ruhát viselő és korabeli eszközökkel dolgozó emberek láthatók a falképeken. Az orvosi fakultáson oktatott tantárgyak jól felismerhetőek. Az élettan és gyógyszertan (Physiologia et materia medica): a háttérben üvegedényben lévő vizeletmintát vizsgál egy férfi, az előtérben egy laboratóriumi desztilláló készülékkel dolgoznak. Ilyen készülék volt az irgalmasok jól felszerelt egri gyógyszertárában is. A sebészet (Chirurgia): egy műtét látható, amint láb amputációt hajtanak végre egy betegen. Kórtan és orvosi gyakorlat (Pathologia et Praxis Medica): pulzust mérnek és kanállal orvosságot adnak be a beteg szájába. (7. kép)
Bonctan (Anatomia): egy emelvényen holttestet boncol egy férfi (az orvos portréját hagyományosan Markhot Ferenc ábrázolásának tartják), a boncasztal mögött egy csontváz látható. (8. kép)
Vegytan és növénytan (Chemia et Botanica): egy nemesi ruhát, prémmel szegett kabátot viselő férfi kezében orvosi kankalinnal tart előadást néhány érdeklődő hallgatónak, a jelenet előterében különböző gyógynövények (például gyűszűvirág, orvosi kankalin) és gyűjtőjük: egy parasztember ülő alakja. Valamennyi tantárgy oktatására lehetőséget nyújtott az egri irgalmasok kórháza és gyógyszertára.
Eszterházy Károly püspök 1763-ban már jelezte a bécsi udvar felé, hogy az egri egyetem létesítésére vonatkozó terveiben az orvosi fakultás is szerepel: „…ha Felségednek legmagasabb elhatározása folytán biztosítva lesz az Egyetemnek Egerben való felállítása, arra fogok törekedni, hogy az orvostudomány tanításának behozatalához szükséges alapokat is megszerezzem.”
Markhot Ferenc (a püspökség és a szeminárium orvosa, valamint a város és a vármegye tiszti orvosa) 1767 decemberében részletesen ismertette az orvosi iskola tervét Eszterházy Károly püspökhöz írt levelében. Ekkoriban az egri Egyetem, vagyis a Líceum épülete még nem készült el.
„Tanulmányi rend:
1. Kollégiumok, vagyis nyilvános előadások tartassanak egyelőre az Irgalmasrendieknél az iskola alkalmas, válogatott növendékei számára, míg az Egyetem épülete, mely az alapokon már túljutott, felépül. Ez a hely azért is alkalmas, mert minden anatómiai, kémiai és botanikai segédeszköz rendelkezésemre áll és a Kórház az én vezetésem alatt áll.”
Az első magyar orvosi iskola, az egri Schola Medicinalis 1769. november 5-én nyílt meg. Markhot Ferenc mellett az első évben egy Bécsben végzett orvos, Krecsovszky Albert is tanított. A második évben Blek Benjámin anatómiai és sebészeti előadásokat tartott, a harmadik évben pedig Aloisius irgalmas rendi szerzetes botanikát és kémiát tanított. Az egri orvosi iskolát megfosztotta az egyetemi rangra emelkedés lehetőségétől Mária Terézia rendelkezése, mely szerint a jövőben Magyarországon csak az lehet tiszti orvos, aki Nagyszombatban vagy Bécsben szerezte meg a diplomát. Az orvosok képzésének gyakorlati, mai szakkifejezéssel tulajdonképpen klinikai alapokra helyezésével Markhot Ferenc és az egri Schola Medicinalis sok nagymúltú európai egyetemnél modernebb volt, megelőzte azokat. A tankönyvek, amelyeket az oktatáshoz használtak, szintén a legjobbak voltak akkoriban.
Az irgalmasok fő tevékenységéhez, a betegek gyógyításához kapcsolódó ábrázolások voltak a szerzetesi ebédlőben is. Miután 1748-ban az épület északi szárnyában létrehoztak egy új, tágasabb betegszobát, a régi betegszobát a nyugati szárny földszintjén átalakították ebédlővé. A téglalap alaprajzú termet fiókos dongaboltozat fedi. 1749-ben a refektórium falait bevakolták és egy nagy, oda arányosan készített zöld kályhát helyeztek el benne. 1750-ben szép, négyszögletes kövekkel („mit schönere quadrat Steiner”) kövezték ki és az asztalosok egy fa lambériát készítettek körben a refektórium falára. 1750 és 1753 között „Fra Luca Huetter” dolgozott a lambéria festészeti díszén.
A fenyőfából készült lambéria az ablakpárkányok magasságáig (164 cm) borította a refektórium keleti és nyugati falát, míg az északi és a déli (rövidebbik) oldalakon 190 cm magas volt. Bordó fejezetű, kék féloszlopok választották el egymástól az aranyozott szegélyű, négyzetes formájú, festett betétmezőket a faburkolaton.
A Jézus életéből vett jelenetek közül az egyik képen (42×50 cm) szenvedők és betegek tömegét hozzák Jézus elé. (9. kép)
A háttérben antik épületek, lépcsőzet és egy barokk templomtorony tűnik fel. Jézus számos beteget meggyógyított, Istenes Szent Jánosról is feljegyezték, hogy egy szegény, beteg asszony szörnyű, gennyes lábsebét csodálatos módon meggyógyította.
A mellette lévő lambériaképen egy ördögtől megszállott embert visznek oda Jézushoz (Mt 9,32-34; Mt 12,22-30). (10. kép) A képen (42×35 cm) az eltorzult arcú férfiból egy fekete, szárnyas lény repül ki. Jézus meggyógyította, kiűzte belőle a gonosz lelket. „A megszállottság bibliai értelemben azt jelenti, hogy egy ember testét és lelkét démonok vették birtokukba, ami elmebetegségben, vadságban, epilepsziában nyilvánul meg.” Ez a lambériakép fontos utalás a kórházban ápolt pszichés betegekre. A különféle elmebetegségek humánus módszerekkel való kezelésében úttörő szerepet játszott az irgalmas rend.
Az elmebetegek kezelése terén jóval megelőzték korukat. Istenes Szent János életének sorsdöntő epizódja volt, amikor 1539. január 20-án a kor híres szónokának, Avilai Szent Jánosnak (1500‒1569) a prédikációja olyan heves érzelmi reakciókat váltott ki belőle, hogy az emberek azt gondolták, hogy megőrült. „Könnyezve földre borult, mellét verte és panaszos jajkiáltásaival töltötte meg a templomot. (…) A hívők megrettentek és azt kezdték gondolni, hogy eszét vesztette. (…) Térden csúszott a földön, megszaggatta haját és szakállát, felvérezte kezeivel arcát és olyan borzalmas penitenciát tartott, hogy azt a gyanút keltette, hogy megőrült.” Istenes Szent Jánost bevitték a királyi kórházba, ahol „látnia kellett, hogyan verik napról napra azokat a szerencsétlen őrülteket, akik vele együtt az intézmény lakói voltak”. A királyi kórházban a saját bőrén megtapasztalt kegyetlen bánásmód, ütlegelés hatására tűzte ki célul az őrültek ápolását és gyógyítását. Ebben az intézményben kezdte meg a szerencsétlen, beteg emberek szolgálatát, ápolását és vigasztalását, a verések okozta sebeik ellátását.
Magyarországon még a 19. század elején is börtönbe zárták az elmebetegeket, ahol az elítéltek között szenvedtek egészen halálukig. Mikor nem bírtak velük, gyógymódként ütötték-verték őket. Az irgalmas szerzetesrend kórházaiban azonban nem alkalmaztak testi fenyítést, szelíd, jóságos bánásmóddal igyekeztek kezelni a gyengeelméjűeket. A betegekre éjjel is felügyeltek. Arra törekedtek, hogy foglalkoztassák őket, feltárják és fejlesszék a képességeiket: például zenélni, hangszeren játszani tanították őket és volt számukra egy kert, ahova kimehettek.
Az egri rendház Prothocolluma szerint 1770-ben egy új, nagyméretű festményt helyeztek el a betegszoba bejárati ajtaja mellé, a jobb oldalra: a kép Istenes Szent Jánost ábrázolta az irgalmasság hét testi cselekedetével. (11. kép)
Jézus az Utolsó ítéletről tanítva sorolja fel az irgalmasság cselekedeteit: az éhezőknek enni adni, a szomjazóknak inni adni, az idegeneknek szállást adni, a ruhátlanokat felruházni, a betegeket és a börtönben lévőket meglátogatni. (Mt 25,31-46) Később hetedikként a halottak eltemetését (Tób 1,17) is az irgalmasság cselekedetének tartották. Az irgalmasság cselekedeteit általában kórházakban és Árpád-házi Szent Erzsébet-ábrázolásokon jelenítik meg.
A szent rendalapítót ábrázoló festményen az irgalmasság testi cselekedeteit hét kis figura és a hozzájuk tartozó ‒ a szájukból kiinduló ‒ gót betűkkel írt, német nyelvű mondat jeleníti meg: éhes voltam („mich hat gehungert”) ‒ egy szakállas, szegényes külsejű férfi, kezében egy tányér étellel; szomjas voltam („mich hat gedurstet”) ‒ elegáns ruhát viselő férfi, kezében egy pohárral; ruhátlan voltam („ich war nackert”) ‒ kezét kérésre összekulcsoló, csak alsóneműt viselő férfi; idegen vagyok („ich bin ein freindling”) ‒ szakállas, zarándokruhás férfi, bottal a kezében, vállán és kalapján a Szent Jakab kagylóval; fogságban vagyok („ich bin gefangen”) ‒ láncra vert rab egy rácsos börtöncellában; beteg vagyok („ich bin krank”) ‒ ágyban fekvő beteg; halott vagyok („ich bin tod”) ‒
egy koporsó és rajta egy koponya. A kép latin felirata magyarul: „Ó a tüzes szeretetnek kiváló példája csodálatos János atya, eszközöld ki számunkra a szeretet lelkületét, amely a mi bűneink sokaságát betakarja.”
Az Istenes Szent János életéből, legendájából vett jeleneteknek tanító, elmélkedést segítő funkciójuk volt. Elősegítették a rendalapító szellemiségében való elmélyedést. A szerzetesek, akik Istenes Szent János követésére vállalkoztak, nehéz és fáradságos betegápoló munkájuk során a rendalapító példáját láthatták maguk előtt.
Bibliográfia
I.
Bericht Von der, den 26ten 7mbris 1786 geschehenen Visitation der Apotheke, bei denen Barmhertzigen Brüdern in Erlau. Magyar Országos Levéltár C 66 (Helytartótanácsi Levéltár: Departamentum sanitatis) 1787.
Canonica visitatio ecclesia parochialis Agriensis, Egri Főegyházmegyei Levéltár, Archivum Novum 3421, Eszterházy Károly püspök egyházlátogatásainak jegyzőkönyvei, Eger, 1780, Közzéteszi: Kovács Béla, Eger, Érseki Gyűjteményi Központ, 2001.
Az irgalmasrend egri rendházának rövid történelme 1868, Kézirat ismeretlen szerzőtől, Magyar Országos Levéltár Irgalmas Rend Levéltára P 1258 Magyarországi Tartományfőnökség 11. doboz 6. tétel 23. irat.
A magyarországi irgalmas rend egri házának leírása, Gépelt irat, Heves Megyei Levéltár XII‒6/44. 8.
Protocollum dioecesanum 1768‒1769, Egri Főegyházmegyei Levéltár, Archivum Vetus 3513.
Prothocollum seu Actorum et Factorum Conventus Agriensis Fratrum Misericordiae ad Sanctum Josephum a die 8va Mensis Octobris Anno 1726, Heves Megyei Levéltár XII‒6/29.
II.
Bél Mátyás: Heves megye ismertetése 1730–1735, ford. Soós Imre, Eger, Eger Vára Barátainak Köre, 2001.
Breznay Imre: Eger a XVIII. században, II, Eger, Egri Nyomda Rt., 1934.
Kirschbaum, Engelbert (szerk.): Lexikon der christlichen Ikonographie, I., Rom‒Freiburg‒Basel‒Wien, Verlag Herder, 1968.
Ludányi Gabriella: Gróf Eszterházy Károly és a líceumi freskók programja, in Nagy József (szerk.): Eszterházy Károly emlékezete, (Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei, XXI), Eger, Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, 1993.
Magerl, Antonius: Glückseeliges Planeten-Kind, Heiliger Johann von Gott, Stiffter des Heiligen Ordens Von der Barmhertzigkeit, Wien, Andreas Heyinger, 1724.
Mészáros Ferencz: Egyházi Beszéd mellyet az Irgalmas Szerzet’ egri új szentegyházának felszentelésekor mondott Mészáros Ferencz Hevesi főesperes, egri plébános, Eger, 1844.
Nagy Géza Balázs: Iratok az egri gyógyítás történetéből, in Petercsák Tivadar (szerk.): Agria – Az egri Dobó István Vármúzeum évkönyve XXXIX, Eger, Dobó István Vármúzeum, 2003, 379–398.
Pataky Nándor: A betegápoló Irgalmas-rend történeti kifejlése, I. Istenes Szent János élete, Eger, 1868.
Pozo, Luciano del: Istenes Szent János élete, Vác, Az Irgalmas Rend magyar rendtartományának kiadása, 1932.
Ringelhann Béla: Az első magyar orvosi iskola, Orvosok Lapja, IV. évfolyam, 15. szám, 1948.
Ringelhann Béla ‒ Soós Imre: Az Egri Megyei Kórház elődeinek vázlatos története 1726‒1950, in Ringelhann Béla (szerk.): Emlékkönyv, Az egri megyei kórház fennállásának 10. évfordulójára, Eger, Megyei Kórház, 1960.
Schmidt, Justus: Die Linzer Kirchen, Österreichische Kunsttopographie XXXVI, Wien, Anton Schroll & Co, 1964.
Schultheisz Emil – Magyar László András: Orvosképzés a nagyszombati egyetemen 1769–1777, Piliscsaba, Magyar Tudománytörténeti Intézet, 2005.
Seibert, Jutta: A keresztény művészet lexikona, ford. Harmathné Szilágyi Anikó, Budapest, Corvina, 1986.
Senfelder, Leopold: Die Barmherzigen Brüder in Wien 1614–1914, Wien, Dipl. Wien, 1914.
Skopec, Manfred: Pioniere des Krankenhauswesens, in Sajovitz, Meinhard (szerk.): 500 Jahre Johannes von Gott. Festschrift 1995 zum Geburtstag des Ordensgründers der Barmherzigen Brüder, des heiligen Johannes von Gott (1495‒1550), Wien, Provinzialat der Österreichischen Provinz der Barmherzigen Brüder, 1995.
Soós Imre: Az egri egyetem felállításának terve (1754–1777), Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei, vol. 5., 1967, 303–321.
Szmrecsányi Miklós: Eger művészetéről: tanulmányok és jegyzetek a hazai barokk történetéhez, Budapest, Stephaneum ny., 1937.
Tokaji-Nagy Tivadar: Az irgalmas rend működése Pesten és Budán, Budapest, Mikes Kiadó, 2001.
Udvardy László: Az egri Érseki Joglíceum története 1740‒1896, Eger, Érseki Lyceum Ny., 1898.
Voit Pál: Eger város műemlékei, in Dercsényi Dezső – Voit Pál (szerk.): Heves megye műemlékei, II. (Magyarország műemléki topográfiája, VIII), Budapest, Akadémiai Kiadó, 1972.
