„A legbölcsebb az idő”
A templomok szerepének
és használatának átalakulása
Farkas Zsuzsa
A keresztény hit mindennapi megélése a magánügy kategóriájába tartozik mai korunkban. A nyilvános és a privát szféra kapcsolata a kulturális értelmezések nyomására egy nem kodifikált, de jól működő stádiumba jutott. A szocialista társadalomban üldözött, majd megtűrt keresztény vallás 1990 után az „új”, posztszocialista társadalomban szabadabb légkörbe jutott, ennek következményeként az egyház számos irányban átalakult. Az iskolák, kórházak, öreg- és betegotthonok és más, általuk működtetett alapítványok a szociális háló megújhodását tették lehetővé. Mai korunkban a szakralitás mindennapi megélése igen eltérő, nehezen megragadható. Általánosságok nem posztulálódnak, még a vallást hirdető jelképek előfordulása is ellentmondásos, vizsgálatában nehéz szétválasztani a valódit a divattól. Elfogadva a mindenhol zajló állandó változást, a templomot választottam a vizsgálat tárgyául, a sajátos átalakulási folyamatra néhány példával szeretnék rámutatni.
A különféle vallásokban a templom definíciója határozza meg az egyház és az építmények közötti általános kapcsolatot. A templom felszentelése alkalmával a katolikus hit szerint az ég és a föld közötti kapuvá válik a hely, ahol létrejöhet az égiekhez való kapcsolódás. A református templomot maga a gyülekezet szenteli meg. E szerint Isten nem a templomokban lakik, hanem a templomban istentiszteleten részt vevő gyülekezetben, az emberekben van jelen. Ez a kereszténységen belüli jelentős eltérés befolyásolja a régi épületek fennmaradását, fenntartását is. Azok a tézisek, amely szerint Isten nem a kövekben, hanem bennünk lakozik, némileg érdektelennek ítélik a templomok sorsát. E szemlélet alapján kulturális örökségünknek nem kiemelkedő része a régi templomok gondozása.
Általában tudomásul vesszük, hogy egyes templomok megszentelt helyként működnek, míg mások ezt a kiemeltséget tagadják. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy ezek az építmények lelki biztonságot jelentenek a körülöttük élőknek, mely igen fontos a közösségek számára. A múlt ismeretében mindenki tisztában van vele, hogy mi történt ott és mit őriznek azokban. A templom és a benne lévő képek adták századokon át a kulturális mértéket. „Ott-álltában csak a templom ad a dolognak arculatot, és segíti az embereket önmagukra találni” – állítja Martin Heidegger. A szakrális felé fordult világban való létezés sajátosságait megmutatandó példák között Mircea Eliade a templomot is axis mundiként definiálja. Érzékletesen utal a lényegre:
„A templombelsőbe vezető ajtó arra utal, hogy itt megtörik a térbeli folyamatosság. A két tér között emelkedő küszöb a két létezési mód, a profán és a vallásos közötti szakadékot is jelzi. Egyszerre az a korlát, választóvonal, határ, amely a két világot elválasztja, és az a paradox hely is, amelyen a két világ találkozik, és amelyen létrejöhet az átmenet a profánból a szakrális világba (…)”
Eugène Delacroix, neves francia romantikus festő így vall a témáról: „Rám úgy hatnak a templomok, mintha ki volnának kárpitozva azzal a sok fogadalommal, amelyeket szenvedő hívek lehelnek a magasságok felé.” Citálhatnék még számos elragadtatott írást az évszázadok bármelyikéből, amelyet egy-egy templom váltott ki tudósokból, művészekből. A templomok kiemelt helye, szerepe, jelentősége, a települések lakóitól az építész szakemberekig, mindenkit foglalkoztat. Minden kultúrában elismeréssel és megbecsüléssel beszélnek azokról a különleges helyekről, amelyek mindennapi életünket is meghatározzák. „A templomban Isten a templom által van jelen. Az Isten jelenléte a szentséget kiterjeszti a körzet egészére” – vallja Heidegger.
Gerardus van der Leeuw (1890–1950): A vallás fenomenológiájában, melynek első kiadása már 1933-ban megjelent, arról ír, hogy a tér egyes részeinek önálló értékük van. A hely nem a szentség jelenléte miatt szent, hanem a hely szentsége okozza azt, hogy valahová szentélyt állítanak. A templomok azon része, amely már csak imateremként és gyülekezeti helyként funkcionál, elveszíti kozmikus-szent jellegét, ide tartoznak a prédikáló-templomok. Leeuw szerint az építmények ilyen változása nem fejlődésként írható le, a változás csak egyfajta szélsőséges pontként definiálható. Az emberek a szentként ismert helyeken, ahol közelebb kerülhetnek a világ szívéhez mindig tartottak zarándoklatokat. Bizonyos értelemben minden látogatás a szentélyben vagy templomban zarándoklat. A holland tudós figyelmeztet a misztikára is, amely nem tud hinni a szent helyben, s az üdvösséget az ember belsejébe helyezi, a szív legszentebb helyére. Megidézi a híres szufi halálát is, aki szerint az igazi szentség a szívekben lakik. Ilyen messzire ne kanyarodjunk el most, maradjunk meg az épületeknél, amelyeket már régóta elhanyagolnak.
Mai korunkban egyre több az elhagyott templom, részben a hívek imádkozási szokásainak megváltozása miatt. A tanulmány azt vizsgálja, hogy mi történik az építményekkel, amelyek egykor a közösségek művelődési, kulturális központjai voltak. Az építészeti emlékek átalakulnak, kiállítóhelyként, levéltárként és más közösségi terekként funkcionálnak.
A templomokról alkotott évszázados, stabil képünk most az átalakulás küszöbére érkezett. Ennek egyik oka, hogy számos helyen elfogytak a hívek. Tudjuk, hogy a televízión és rádión keresztül is sokan hallgatják otthon az istentiszteleteket, ez a szokás egy újabb lépést jelent a magánügy szférájába szoruló vallásosság irányába. Az elhagyott templomokat nyugat-európai területeken fillérekért ki- és eladják. Köztudott, hogy a bérlőkkel szerződésben rögzítik, hogy felújítást kell végezniük és karban kell tartaniuk az építményt. Számos történetet ismerünk, hogy ortodox templomból uszoda, keresztény templomból diákszálló, kávézó, tornaterem lett. Az eladások, bérbeadások, átalakítások előtt a szakralitásától feloldják a szent helyeket.
Egy mai londoni példa azt mutatja be, hogy az eredeti külsőt megtartva luxus lakásként funkcionálhat egy műemlék templom. (1. kép)(2. kép)
A londoni egyházmegyéhez tartozó Szent Megváltó (St. Saviours) épületét 1837-ben George Basevi (1794–1845) építész tervezte. A Harrods sarkán található neogótikus viktoriánus templom 300 fontba került egykor. Az idők folyamán a gyülekezet megfogyatkozott, így az egyre drágább javítási számlák miatt nemrégiben kénytelenek voltak az épületet eladni. A műemléki jegyzékben szereplő templom egy kis részében továbbra is folynak istentiszteleti tevékenységek. Az egyház Alain Boublilnak, a Nyomorultak és a Miss Saigon című zenés darabok írójának adta el, aki átalakította a belsőt. Ő továbbadta egy thai üzletembernek 2009-ben 13,5 millió fontért, aki szintén átalakította – ezt a pazar állapotot láthatjuk a képeken. A kritikusok szerint az egyik legszebb magánlakás Knightsbridge-ben. A felújítás során a fogadó szoba maga a nyitott templomhajó teljes belmagasságában, megmaradtak az eredeti kő pillérek és ablakok, oldalt egy bronz lépcsőzet vezet fel az emeletre és üveglift szállítja a vendégeket. A felújítás három évig tartott és 10 millió fontba került, így a mostani építmény ára 50 millió font. Fent hét hálószoba van, az alagsorban edzőterem, 9 méter hosszú medence, mozi szoba, szauna, gőzfürdő. A nappaliban elektromágneses hightech sötétített üvegezés van, amelyet gombnyomással lehet szabályozni. Az épület szomszédságában élő egyik londoni lakos szerint nem biztos, hogy ez egy „megfelelő otthon”, mert szerinte egy régi templomban élni kísérteties dolog. Annyi bizonyos, hogy a műemlék külseje nem változott, és egy részét ma is eredeti funkciójában használják.
Egy mai skót példa azt mutatja be, hogyan zajlik egy templomban a mindennapi és ünnepnapi kocsmai élet. Edinburghban, ahol minden klán és felekezet épített egy templomot, közel 200 templom van ma. A Fringe fesztivál alatt a Tron templomban zenekarok lépnek fel. (3. kép)(4. kép)
Nyaranta Edinburgh-ban egy teljes hónapon át zajlik a Fringe elnevezésű amatőr fesztivál, több milliós tömeg érkezik a városba. Az emberek szórakoztatni akarnak (hiszen mindenki felléphet regisztrációs díj után) és szórakozni vágynak. Kiállítások, koncertek, színházi rendezvények, állandó esti kabarék és vacsorák várják a vendégeket. A Fringe egyik helyszíne egy templom (The Tron Kirk), amely az utcai, nappali kis színpadok kavalkádja mellett a fő látványosság. A templom kocsmaként funkcionál, egyik sarkában egy zenekari pódium van kiépítve, az asztaloknál iszogató emberek ülnek, a bárpultnál lehet az italokat megvásárolni. Egy festő oldalt a sarokban egy olyan képet fest, amelyen azoknak az embereknek a portréi sorakoznak, akik megfizették azt. A festő reneszánsz ruhájában utal a dicső múltra, miközben saját szerepét is megkérdőjelezve vásárra viszi a tehetségét. A színes üvegablakok alatt szórakozó kocsmai közösség látványa igen anakronisztikus. Az épület 1636–1647 között, I. Károly alatt épült, John Mylne építészt (1611–1667) a korabeli holland építészet ihlette. 1952-ben zárták be, a kongregáció áttelepült egy másik templomba, az épület az edinburgh-i tanács tulajdonába került. 1974-ben ásatásokat folytattak benne, ezért a belső terek teljesen tönkrementek. Máig vita folyik arról, hogy a belső megsemmisítése indokolt volt-e. Majdnem 50 évig zárva volt az emberek előtt, majd a 2000-es évektől próbáltak benne közösségi tereket kialakítani, pl. utazási irodaként funkcionált, majd a szilveszteri éjszakai mulatságok helyszínei közé sorolták be.
A templomokból átalakított könyvtárakat, kiállítótereket, múzeumokat a bennük folyó közösségi tevékenység miatt a szakmabeliek könnyebben elfogadják. A bolt, kávézó, kocsma működését kontrasztként fogjuk fel, a fennmaradás érdekében történt átalakítás pozitív vonásának érzékelése ellenére.
A számos nyugat-európai példa közül kiragadott két történet bemutatása talán érzékeltetni képes a most zajló folyamatokat. A magyar helyzet jelentősen eltér a nyugat-európaitól, az ismert történelmi tragédia miatt 1945 után először az üresen maradt zsinagógák átalakítása kezdődött meg.
Az újrahasznosított magyar zsinagógák számbavétele többször megtörtént, a Néprajzi Múzeum Alpern Bernadett fotóin mutatott be néhányat, Másra használt kövek címmel. (5. kép)(6. kép)
Már többször, több formában összegezték az egykori zsidó imaházak és templomok átalakításainak mikéntjét, most csak a legújabb kiállítás kapcsán felmerült problémákat érintjük. A zsidó hívek, hasonlóképpen a reformátusokhoz, nem értékelik a templomot szent helyként, hiszen csak a tóra elhelyezése teszi kiváltságossá a kiszemelt imádkozási helyeket. Magyarországon neológ zsidók éltek, akik hatalmas épületeket emeltek, Nyugat-Európában inkább kisebb imaházakat használtak – emelte ki a problémákat Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete a Másra használt kövek című kiállítás megnyitóján. A fotótárlat a Néprajzi Múzeum októberben megnyílt, Kő kövön – Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából című kiállítás kísérőprogramja volt. Az újrahasznosított zsinagógákat Alpern Bernadett tárja elénk mai formájukban, Közép-Európában gyűjtött képein. Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában, Horvátországban járt, ahol talált squashpályát, ruhaboltot, vietnami piacot, nyomdát, tűzoltó állomást, plazát, ifjúsági házat, uszodát, éttermet, színházat is. Keresztény templomként használják az eszéki (Horvátország) zsinagógát, a Tranzit-Ház Kolozsvárott a kiállítás plakátja, hiszen színességével érdekes színfolt egy fényképész számára is. A magyarországi gyűjtést és bemutatást még nem fejezte be, most hat települést mutathatott be. Budapesten a Honvéd sportegyesület vívóterme, Győrben hangversenyterem, Sárbogárdon használtbútor-üzlet, Békéscsabán egy bútorbolt és egy kávézó, Békésen pálinkafőzde, Kecskeméten a Tudomány és Technika háza, illetve a Magyar Fotográfiai Múzeum került a kiállítás látogatói elé. Alpern Bernadett 15 ország 47 városában 57 elhagyott, részben átalakított, új funkcióval felruházott zsinagógát keresett fel és örökített meg színes diára készült felvételein. Ezekből ad a Néprajzi Múzeum 37 darabból álló válogatást. A fényképész az első fényképét a sárbogárdi zsinagógáról készítette, amely jelenleg használtbútor-üzletként üzemel, majd Ronen Dorfan újságíró közreműködésével, az European Association for Jewish Culture támogatásával térképezte fel a zsinagógaépületeket. Másfajta megközelítéssel ír ugyanerről a témáról Mayer Éva. Érdekfeszítő vizsgálatokat végez a szakrális terek és a modern művészet kapcsolatáról, a somorjai, kassai, nagyszombati zsinagógákban kiállított kortárs művekről gyűjtött anyagokat.
A Bánátban a szerb katolikus egyház az elhagyott katolikus templomok lerombolásáról döntött. Nagy vitát kavart három, egykori magyar falu templomáról hozott határozat, amit egy időre a tiltakozás miatt visszavontak. (7. kép)(8. kép)
1944-ben a jugoszláv partizánok Délvidékre történt bevonulása során vette kezdetét a magyar és a német lakosság háttérbe szorítása, amit nem egy helyen a katolikus templomok lerombolásával kötöttek össze. Főleg a német többségű, ám magyarok által is lakott falvakban, Közép- és Dél-Bánságban, valamint Nyugat- és Dél-Bácskában gyorsultak fel az események. Lerombolták Bégafőn, Bégaszentgyörgyön, Beresztócon, Csőszteleken, Ernőházán, Fejértelepen, Györgyházán, Istvánföldén, Katalinfalván, Kevepallóson, Kistószegen, Lázárföldön, Mollyfalván, Nagybájban, Nagytószegen, Nákófalván, Omlódon, Rezsőházán, Szárcsán, Szécsánfalván, Szenthuberton, Torontálalmáson, Torontálszécsányon és Zsigmondfalván a templomokat, sőt a fehértemplomi Szent Vendel-kápolnát, valamint a verseci Szent Rókus-kápolnát is. Az utóbbi évtizedekben ez a folyamat abbamaradt.
2014-ben a Nagybecskereki Egyházmegye papi szenátusa a romos és nem használt szentélyek és plébániák sorsáról úgy döntött, hogy a Törökbecse II (azaz Aracs), Párdány, Ópáva, Perlasz, Módos és Szerbcsernye (azaz Németcsernye) katolikus templomát le kell rombolni. A püspökség ezt a döntést racionális (elsősorban gazdasági) érvekkel magyarázta, ám a helyiek véleménye szerint a műemlék ledöntése akkor is barbár, és megbocsájthatatlan bűn, ha történetesen a püspök áldásával történik. Úgy vélik, hogy bármennyire is rossz állapotban vannak ezek a templomok, bármennyire is elhagyatottak, a rombolás nem a megfelelő megoldás. A délvidéki magyarságot – földrajzi elhelyezkedése, illetve demográfiai helyzete alapján – nagyjából négy csoportra szokás felosztani; az észak-vajdasági tömb, a városi szórványok, az elszigetelt magyar többségű falvak, valamint a falusi szórványok. A legrosszabb, legkiszolgáltatottabb helyzetben egyértelműen azok a kis létszámban, szórványosan élők, akik a szerb többségű járások szerb többségű falvaiban (így Szerbcsernyén is) laknak. A kis létszám miatt nem lehet megszervezni az anyanyelvi oktatást, a magyarság létezésének egyedüli jele a tönkrement állapotban levő templom.
A szerb katolikus egyház azt javasolja, hogy a nagy templomokat le kell bontani, és helyette kisebb kápolnát kell építeni, hiszen a hívek száma ezt diktálja. Az egyház nem képes fenntartani az építményeket, még az állagmegőrző munkálatokat sem tudja elvégeztetni. Szerbcsernye temploma 1808-ban épült a gróf Csekonics család jóvoltából, az oltárt gróf Csekonics Endre ajándékozta a templomnak 1850-ben. Mivel a kápolna és a sekrestye teteje beomlott, a püspökség elvitte a csillárt, a nagy feszületet, a Szent József mellékoltárt.
A templom különlegessége a festett fa álmennyezet, amelyet védeni kellene a beázástól. A helyi lakosság ugyan igyekezett megmenteni az épületet, de önerőből képtelenek rá. A megrongálódott tetőszerkezet miatt az épület beázott, emiatt az álmennyezet is tönkrement. A módosi templomnál még nem döntöttek az épület sorsáról.
A határon túli műemlékek megóvásával foglalkozó Teleki László Alapítvány igazgatója Diószegi László így nyilatkozott:
„A probléma nem egyedi, de ilyen határozott bontási szándékkal még soha nem találkoztunk, inkább az épületek sorsára hagyása, lassú pusztulása jellemző… Nem kell az épületekre vagyonokat költeni, csak a fennmaradásukat kell biztosítani egy-két nemzedékre. Ahogy Szerbiában lassan javul a gazdasági helyzet, előrehalad az európai integráció, ezek a templomok a többségi társadalom számára is felértékelődnek.”
Természetesen a küzdelem tovább folytatódik, a helyiek szeretnék megmenteni a templomokat, még a központi vezetés szerint is fontosabbak az emberek, mint az épületek, így azok kiárusítása vagy lerombolása mellett döntenek, mint mutatja a Hivatalos Közlemények című helyi lap vitairata is.
A jelenlegi magyar helyzetről a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ szolgál némi felvilágosítással. Tudjuk, hogy az állami felügyelet műemlékké nyilváníthatja az épületeket, melyek így védettséget élveznek. (9. kép)(10. kép)
A jelenlegi hatályos jogszabályok szerint az épület tulajdonosának nem kötelessége a felújítás, illetve csak annyira, amennyire a magyar jogban minden ingatlanra vonatkozik egy karbantartási kötelezettség. A műemlékek esetében bonyolultabb a helyzet, mert ha védett az épület, akkor elbontani nem szabad, de a karbantartás csak annyit jelent, hogy vigyázzanak, ne kerüljön életveszélyes állapotba, illetve ne romoljon az állapota. Az eladást nem tiltja semmi.
Nézzünk néhány példát, az első kettőben kastéllyal együtt vásárolható kápolnához juthatunk. Eladó Szigetváron (Szentegáton) egy eredetileg vadászkastélynak épült, 1896-ban családi lakhellyé alakított épületegyüttes. 1999-ben felújították a tetőt, 2007-ben a homlokzatot javították ki. A kastély hasznos alapterülete összesen 1300 négyzetméter. A hozzátartozó romos kápolna 296 négyzetméteres, ára együttesen 600 millió forint [?]. Hozzátartozik egy 5,5 hektáros ősfás park, 1,2 hektár rét 300 négyzetméteres 6 apartmanos szecessziós villa, 420 négyzetméter garázs és termálvíz. A kastélykápolnát Kirchstein Imre Ágoston bécsi építész a budapesti bazilika mintájára tervezte, a kupola a római Szent Péter bazilika kupolájának 1:7 arányú utánzata. A park közepén áll a szecessziós stílusú szabadtéri fürdő, vizét saját termálvizes kútból nyerték, melyet újra be lehet indítani. A kastély és a villa műemlékvédelem alatt áll. Az építtető a bécsi Rudolf von Biedermann báró, az építész a bécsi Josef Baldauf volt. Az épületegyüttes magántulajdonban van, nem látogatható, mégis sikerült néhány turistának megnézni, lefényképezni és a netre föltenni, mint érdekességet. Ugyanez a helyzet a somogyi Nagyberkiben, hiszen egy 18. századi kápolnához juthatunk, ha veszünk hozzá egy kastélyt. A Schmidegg–Vigyázó kastélyt, mely rokokó építmény – 20 szobájával 170 millió forintért árusítják.
Sok kistelepülést elemészt az idő a közeljövőben. Egyre több lesz az elhagyott falu mellett az elhagyott templom is, amit a magyar településszerkezet átalakulásával is magyaráznak. A példáként bemutatásra kerülő két templom Bábonymegyerben és Medgyesegyházán került eladásra. 2005-ben Ágh János mezőgazdasági vállalkozó vásárolta meg a bábonymegyeri épületet, akinek azért adták el a templomot, mert nagyon romos állapotba került, a hívek egy másik épületet használnak. Miután a földhivatal bejegyezte a tulajdonosváltást, a vállalkozó két év alatt 20 millió forintot szándékozik a felújításra költeni. A kilencszáz fős település polgármestere szerint némileg felpezsdítheti majd a község életét, ha egy szép, megvilágított templom fogadja a hegyoldalban a Siófok felől érkezőket. A templom eladásából befolyó 600 ezer forintot a helyi egyházközség a település másik református templomának felújítására fordítja. „Kikértük a nagykanizsai esperes véleményét, aki azt mondta, hogy akár két forintért is megveheti valaki a templomot, ha az a célja, hogy rendbe hozza” – mondta az Origónak Dvornik Jánosné, a bábonymegyeri református egyházközség vezetőségének tagja. (11. kép)
A fentiekre két példát említek. 2009-ben jelent meg a hírekben, hogy elfogytak a hívek, ezért 4,5 millió forintért eladó a medgyesegyházi református templom. A hetven férőhelyes templom az 1800-as évek végén eredetileg zsinagógának épült, s ez volt az eleki járás egyetlen zsidó temploma – írta a Békés Megyei Hírlap. A helyi zsidók többsége a második világháborúban a koncentrációs táborokban vesztette életét, így a zsinagóga hívek nélkül maradt. A református gyülekezet 1951-ben vásárolta meg, a templom 171 kilogrammos harangját Rákosi Mátyás akkor adományozta a református gyülekezetnek. Az utóbbi években azonban egy-két hívőnél több soha nem jelent meg a minden hónap harmadik vasárnapján rendezett istentiszteleteken. A templomban már nincs fűtés, mert elromlott a konvektor, és a világítás sem működött. Hosszas vívódás után döntött a szórványgyülekezet hitéletének irányítója, hogy akkor tesznek jót az épülettel, ha eladják (2009). A felújítás ugyanis legalább 30 millió forintba kerülne, ám erre nincs pénzük. Az épületet 4,5 millió forintra értékelték, és csak olyan vevő jöhet számításba, aki garantálja, hogy megőrzi az utókornak, és kizárólag kulturális célokra használja. A harangot megveszi az önkormányzat, mert nem szeretnék, ha máshová kerülne. 2010 folyamán a templomra nem jelentkezett vevő, a mezőkovácsházi református gyülekezet így elállt az értékesítési szándékától. A helyi önkormányzat nem tudja megvásárolni, folytatódik tehát a csöndes enyészet kora. (12. kép)
Sokan vallják, hogy nem az épületek adják az egyházi élet lényegét, hanem a mögötte rejlő valóságos lelki élet. Ezek az elméletek alátámasztják a templomok elhagyásának teóriáit, segítik az enyészetet, a természet újbóli térnyerését is, hiszen senki nem tiltakozik, nem érvel, nem tesz ellene. Az európai uniós pályázatok egy része lehetővé teszi, hogy a műemlékek állagmegóvását és felújítását úgy vállalják az egyházmegyék, hogy azok állandó felügyelet mellett folyamatosan nyitva álljanak a turisták előtt. Magyarán: az építményt mint építészeti kuriózumot kell látogathatóvá tenni, miközben bizonyos órákban szolgálhatja a közösség lelki életét. 2012-ben így készült el a hódmezővásárhelyi református ótemplom is. Építésére eredetileg Hölbling János (1670–1736) budai építőmestert szerződtették, a barokk stílusú, egyhajós, fiókos dongaboltozatú templom 1721‒23 között készült el. Mostani felújítása során az egykori festett fa mennyezetet és bútorzatot is konzerválták. Turisztikai információként közli a gyülekezet a nyitva tartást, amely téli és nyári rend szerint mintegy múzeum állandóan látogatható. (13. kép)
A másik megoldás az időre bízni a híveitől elhagyott, árva imaházakat. Az egyiket ezek közül 1835-ben emelték, Sörnyepuszta tanyavilág lelki világát volt hivatott szolgálni. Hajdan ötszázan is lakták a környező házakat, ma a templomtól délre található részen ötven-hatvan ember él, zömmel vakolatlan házakban. A közeli Somogysárdon kastéllyal rendelkező Somssich család birtoka volt ez a terület is, a templomot is ők emelték. Pusztulása igen látványos, a Balaton-vidéki romtemplomok között tartják számon. A Balatoni romok című blogon és facebook oldalon a turisták által kedvelt helyszíneket gyűjtötték egybe, például Alsódörgicse és Szentantalfa Szent Balázs templomromjait is lefényképezték, leírták, mai állapotukban is sokan felkeresik ezeket.
Az időre bízva az építményeket, reméljük, hogy egy új kor következik, mely képes mindegyiket értéke szerint megőrizni. Némelyik olyan fenséges rommá válik, mint a zsámbéki apátság, mely 13. századi építészetünk remekműve. (14. kép)
A templomrom egy háromhajós premontrei bazilika és kolostor maradványa, amelyek a 13. században, 1220–34 között épültek, késő román és kora gótikus stílusban. 1763-ban a nagy komáromi földrengés rombolta le, a rom gazdátlanná vált, a köveket széthordták a környékbeliek. A viszonylag nehezebben megközelíthető, romladozó középkori kolostortemplom helyett a zsámbéki lakosok a település központjában építettek maguknak új templomot. Nem maradt volna semmi a romokból, ha Rómer Flóris bencés tanár, régész-művészettörténész és Henszlmann Imre művészettörténész az 1870-es években fel nem hívják a figyelmet az értékes emlék megmentésének szükségességére. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter 1889-ben Möller István építészmérnököt bízta meg az állagmegóvási munkákkal. A romlásnak Möller István korszerű restaurálása (1896–1900) vetett véget. Módszere, amely szerint a romot romos állapotban konzerválta, a korszerű műemlékvédelmi elveknek megfelelő. A templomot csak a szerkezeti és állékonysági szükség szerint erősítette meg, részben az eredeti kőanyagból, részben a rekonstrukciós akciót bemutató tégla-aláfogásokkal. Építészeti emlékeink gyöngyszeme a romantikus romkultusz legérdekesebb magyar példája, amely nem mindennapi szépségével mindennapi szakralitásunkhoz tartozik. Mindaddig, amíg néhány kő marad belőle, e kivételes helyhez zarándokolunk, megérteni az egykori kultúrát, a kiválasztott hely fogalmát.
A tanulmányban a változás sokszínűségére szerettem volna rámutatni. Franciaország 5 milliós muzulmán népességének jelenleg 2500 mecset áll rendelkezésére és 300 most épül. Dalil Boubakeur, a párizsi nagymecset rektora szerint 2017-ig meg kell duplázni e vallási helyek számát, mert helyhiánnyal küzdenek. Ő vetette fel a keresztény egyházi építmények átalakítását is. Mostanában Magyarországon 48 új, modern református templomot emeltek, mert a hitükben megingott embereket valóságos közösséggé kovácsolja egy új épület létrehozása. Szent Ferenc 1210 körül Assisiben az egyik elhagyott, romos templomot, a San Damianót újította meg. Tette ezt egyedül, télvíz idején, azért, hogy befogadhasson szegényeket és betegeket. A monda szerint maga Jézus kérte őt, hogy restaurálja a rossz állapotban lévő építményt, amely az ő háza. Példája arra int bennünket, hogy nem szükséges az ember és a templom fogalmát egymással ellentétes értékként tárgyalni. Az egyik a másikért van. A görög bölcs, Thalész megfigyelése óta tudjuk, hogy a legbölcsebb az idő, mert az mindent feltalál, ezért reméljük, hogy lesznek Szent Ferenchez hasonló emberek, akik egyszerre mentik meg az épületeket és az embereket.
Bibliográfia
Bucsy Levente: Berekesztette a misét a tajtékzó püspök, mno online, 2014. október 7.
Diogenész Laertiosz: A filozófiában jeleskedők élete és nézetei tíz könyvben, I-V., ford. Rokay Zoltán, Budapest, Jel Könyvkiadó, 2005.
Eliade, Mircea: A szent és a profán, A vallási lényegről, ford. Berényi Gábor, Budapest, Európa Könyvkiadó 1987.
Farkas Adrienne: Álmennyezet, Bánáti harcok a magyar és német templomokért, Magyar Nemzet, LXXVII. évfolyam, 2014. november 8., 24–25., Farkas Adrienne: Visszaadott nyelv, Magyar Nemzet, LXXVII. évfolyam, 2014. november 15.
Heidegger, Martin: A műalkotás eredete, A jegyzeteket írta Ara-Kovács Attila, a bevezetőt írta Gadamer, Hans-Georg, ford. Bacsó Béla, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1988.
Leeuw, Gerardus van der: A vallás fenomenológiája, ford. Bendl Júlia, Dani Tivadar, Takács László, Budapest, Osiris Kiadó, 2001.
Lyka Károly: Vándorlásaim a művészet körül, Budapest, Képzőművészeti Alap, 1970.
Lőrinc Zoltán: „Ne hagyjátok a templomot…” új református templomok, 1990–1999, Budapest, Kálvin Kiadó, 2000.
Szabó Lajos: Szent és profán műhelyek az egyházban, in Szabó Lajos (szerk.) Biztos, védett kikötő, Budapest, Magyarországi Evangélikus Egyházmegye, Sajtóosztály kiadványa, 2001.
