A mikrográfia mint képalkotó technika
megjelenési formái a zsidó, a protestáns
és a katolikus vallásos kultúrában*

Apor Eszter

Bevezetés

A mikrográfia témájával 2010 óta foglalkozom. Érdeklődésemet egy Rudnay Sándor bíborost ábrázoló emléklap keltette fel, amit a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában találtam. A helyi méretezés szerint extra, azaz legnagyobb méretű grafikát korábban azért tartotta számon a kutatás, mert a portré alatt a Rudnay-féle tervek alapján elképzelt esztergomi bazilika hátsó homlokzata látható a kanonoki házakkal. A tollrajz számomra a középső medalionba helyezett portré miatt vált érdekessé. Tüzetesebb megfigyelés során tűnt elő, hogy a figura latin nyelvű, nagyon apró betűkből álló, kézzel írt szövegekből épül fel. (1. kép)

Későbbi kutatásaim során több újabb portrét fedeztem fel a Képcsarnok gyűjteményében, amelyeket szintén kézzel rajzolt és kézzel írt mikrográfiával dekoráltak. Ilyen például Brunszvik József (1750–1827) és Nádasdy Mihály (1775–1854) arcmása, vagy néhány II. (I.) Ferenc (1768–1835) osztrák császárt és magyar királyt megjelenítő lap. A stíluskritikai vizsgálat és a szignatúrák alapján e rajzok nagyobb részét Ferdinand von Kirchnerhez, a 19. század első felében Pesten, Bécsben, majd Pozsonyban tevékenykedő kalligráfus- és művészeti vállalkozóhoz kapcsolhatjuk. Egy példát bizonyíthatóan művésztársával, Andreas Ernsttel közösen alkotott.2 A rajzokon lévő apró betűs szövegek prózában írt életrajzok és történelmi leírások, költőibb laudációk, imádságok és az ábrázolt által szerzett vagy róla szóló versek másolatai. (2. kép)(3. kép)(4. kép)(5. kép)(6. kép)

Az alkotások egyedisége „hibrid” technikájukon túl abból is fakad, hogy képi dimenziójuk a szövegével szemben dominánsabb. A képi dominancia egyrészt abban nyilvánul meg, hogy a legtöbb esetben a művészek megtartották az arcmások előrajzait, amelyeket a mikrográfiák szövetszerűen borítanak be. Másrészt azon túl, hogy a szövegeket a kompozíciókhoz igazodva tagolták és rendezték el, ami néhol a szövegértés kárára szolgált, a képírók a betűk vonalvastagságával a rajzok diktálta tónusrendszert is lekövették. Ahol pedig szükséges volt, például a csúcsfényeknél, a szövegeket visszakoptatták. (3. a. képés8. a. kép)

Mintha a mesterek az írást egyfajta képzőművészeti matériaként kezelték volna, annak ellenére, hogy gondosan és nem kis technikai bravúrt jelentő másolói tevékenységgel hozták létre. Véleményem szerint ezért az itt felsorolt képek túlmutatnak, vagy legalábbis feszegetik annak a mai értelemben vett mikrográfia fogalomnak a kereteit, amit az irodalomelméletben lelhetünk fel, és amit a képversek hagyományával összefüggésbe hozva határoz meg a kutatás. Erre később térünk ki részletesebben.

A választott téma további érdekes és fontos aspektusa, hogy a mikrográfia a korai zsidó vallásos kultúrából ered. Megszületésében szerepet játszott az iszlám és (közvetetten) a távol-keleti kalligráfia. Európai elterjedését követően ismertté és kedveltté vált a protestáns és katolikus vallásos kultúrákban is. Használatát a szentképek tiszteletével kapcsolatos viták eredményei befolyásolták.

Gondolatok a mikrográfia fogalmáról

A mikrográfia ma már jól ismert fogalom. Jelentése meglehetősen összetetté vált, napjainkban egyszerre több dolog megnevezésére is alkalmazzák. Érdekességképpen említjük meg, hogy például a Parkinson-kór tüneteként ismeri a pszichológia, illetve hogy ugyanezzel a szóval illetik azt a technológiát, amelyet a levéltárak hívtak segítségül néhány évtizede – a digitális világ beköszöntét követően egyre kevésbé jellemzően – a tömeges adatarchiváláshoz. A szó etimológiája szerint apró írást jelent.

A mai értelemben vett pontos definíció, valamint a mikrográfia műfaji meghatározása az 1970-es és ’80-as években keletkezett az irodalomelméleti szakkönyvekben. Ezek közül Dick Higgins, a képversek történetét feldolgozó Pattern poetry: Guide to an Unknown Literature című munkáját emeljük ki, 1987-ből.3 Az itt olvasható definíció szerint: „Mikrográfia: korábban már meglévő, prózai vagy rímekbe szedett szöveg, amelyet egy vizuális kép formájában rendeznek el. A fogalom utal a héber kalligráfia egyik műfajára, melyben a Tóra vagy más bibliai szövegek részleteit mitológiai kompozíciókba, geometrikus alakzatokba stb. rendezték el. Lásd a második fejezet Héber (képversekről szóló) részét.” Higgins a képversek kontextusában ír a mikrográfiáról, jóllehet az utóbbit a képversekkel ellentétben nem aktuálisan „költötték” (hogy ennek eredményeként szülessen a kép), hanem rendszerint már meglévő írott forrásokat másoltak le bizonyos alakzatba kézzel, vagy – a könyvnyomtatás feltalálása és a sokszorosító eljárások fejlődésének köszönhetően – nyomtatva. A két jelenség azonban ugyanarról a tőről fakad.

Ezt a közös nevezőt Kilian István vonatkozó tanulmánya alapján írhatjuk le,4 aki a képverset a vizuális szöveg rendszertani csoportjába sorolja. Minthogy a mikrográfia is ugyanebbe az általánosabb kategóriába tartozik (vizuális vers és próza), elmondható, hogy ugyanazok a törvényszerűségek érvényesek rá is, mint a képversekre. Ennek következtében a mikrografikus szöveg-képek nézők általi befogadása (a képversekhez hasonlóan) csak kettős vagy többszörös kódolás és dekódolás útján lehetséges.

Higgins meghatározása annak ellenére, hogy óhatatlanul utalnia kell a mikrográfia képi dimenziójára is, egyértelműen a szöveg dimenzióját hangsúlyozza. Mivel azonban – ahogy azt a bevezetőben megemlített képek bizonyítják – léteznek a képi dimenzió dominanciáját tükröző mikrográfiák, az általa meghatározott fogalommal kapcsolatban hiányérzetünk keletkezhet. Ebben a kontextusban, bár jóval korábbi forrás, érdemes idéznünk Révai Nagy Lexikona vonatkozó szócikkét, 1915-ből.5

„Mikrográfia (gör.) a. m. mikroszkopikus tárgyak leírása. Továbbá a M. apró írás, a kalligráfiából kivált, kuriózumszámba menő művészet, amely a könyvnyomtatás föltalálása után különösen Nürnbergben virágzott. Legrégebbi emlékei a Miatyánk, egyes zsoltárok, amelyeket apró hártyalapokra csak nagyítóüveggel olvasható, apró betűkkel írtak le, s gyűrűbe foglalva viseltek. Később a rajz vonalait ilyen apró betűs írással pótolva, alakokat, sőt képeket is ábrázoltak a M-val, s a szöveg tartalma rendszerint az így megörökített alakok életrajza volt. Újabban ismét fölkapták s nálunk is készültek arcképek mikrográfiával, így Ferenc József királyról, Kossuth Lajosról stb. L. még Fotomikrográfia.”

A tétel szerzője szintén hangsúlyozza a mikrográfia irodalmi jellegét például azzal, hogy a kalligráfiából származtatja és a könyvnyomtatással összefüggésben említi meg, mégis kétségtelen, hogy az 1910-es évek közepén ismert megjelenési formái szerint, nyomatékosabban számol be róla képként is.

Ugyanakkor távol kerülnénk az igazságtól, ha nem említenénk meg, hogy Dick Higgins felismerte saját megközelítésének határait. Leila Avrin Hebrew micrography: a thousand years of art in script (1984) című könyvére és Thérèse Metzger Sirat vonatkozó írására (1972) utalva elismerte, hogy bizonyos mikrográfiák irodalmi megközelítésének korlátai vannak.6

A mikrográfiával később foglalkozó művészeti írók közül például Friedrich Polleross Johann Michael Püchler (1679–1709) életművét tárgyaló tanulmányában e témakör művészettörténeti feldolgozatlanságára mutatott rá.7 (2009) Kutatásaim során magam is egyfajta fogalmi zavarral találkoztam, melynek elsődleges okát – a jelenség kettős természetén túl – abban az antikvitás óta ismert, a bizánci képtisztelettel kapcsolatos vitákat követően periodikusan feltűnő művészetfilozófiai elvben találtam meg, mely a kép-szólátás-hallás azonos eredetét hirdeti.8 Ugyanakkor az is nehézséget okozhat a fogalom használatakor, hogy a mikrográfia egyszerre jelent „metódust”, melyet a művészettörténeti értékelés nem minden esetben fogad el művészeti technikaként, illetve „produktumot”, melyet szintén csak a szükséges kvalitás megléte mellett tekinthet műalkotásnak.

A metódusként felfogott mikrográfia fogalmának sajátos példájaként szeretném megemlíteni Cennerné Wilhelm Gizellát, a Történelmi Képcsarnok egykori munkatársát, aki a „kalligrafikus technika” kifejezést használta 1956-ban, az egyik II. (I.) Ferenc osztrák császár és magyar királyt megjelenítő lap szerzeményezése alkalmával.9 (l. 6. kép) A kalligráfia az európai íráskultúrában a szépírást jelenti, ahol az esztétikum kerül előtérbe, alkalmanként az olvashatóság rovására.10 A mikrográfiák esetében a „kalligrafikus technika” fogalom kizárólag a kézzel készített változatokra alkalmazható és nem keverhetjük össze az 1940-50-es évek informel festészetében megjelent, az írástól „elszakított” kalligráfia fogalommal, mely ilyen értelemben szintén autonóm alkotások létrehozására alkalmazott művészeti technika.

A mikrográfia mint képzőművészeti produktum, szintén pontosabb körülhatárolást kíván. Minden általam ismert művészettörténeti megközelítés elfogadja a mikrográfiák és képversek közös eredetét, ugyanakkor számos próbálkozást

láttam a „képiség” erőteljesebb megragadására a művészeti szakirodalomban. Német nyelvterületen gyakori a kalligrafikus kép (Kalligraphisches Bild, Kalligram) és az írás-kép / szöveg-kép (Schriftbild, Schreibbild, Textbild), másként irodalmi-kép (Literalbild) kifejezések használata.11 Scheiber Sándor a zsidó kultúrában fellelhető apró írással kapcsolatban mikrografikus héber betűkből kialakított illusztrációról ír.12 Polleross a késő antik Technopaegnia és Carmina figurata műfajokban találja meg a 17. századi barokk mikrográfia előképét, és a Technopaegniát használja az apró írással alkotott kép szinonimájaként is. Művészi mikrográfia (künstlerischer Mikrographie) fogalma pedig (vélhetően nem tudatos) kísérlet a képi dominancia kifejezésére s egyben a fogalom megtartására.

A mikrográfia szerepe a zsidó vallásos kultúrában

A hagyomány szerint a mikrográfiát Mózes második parancsa hívta életre, és bölcsője a 9–10. századi zsidó vallásos irodalom volt.13 Kialakulása a képtisztelet körül kibontakozó teológiai vitákkal, valamint az iszlám- és távol-keleti kalligráfiával hozható összefüggésbe.14 Dick Higgins könyvének második fejezetében, Stanley Ferber Micrography: a Jewish art form című könyve nyomán (1977) azzal az adalékkal egészíti ki a mózesi parancsolat betartásának igénye köré szőtt eredettörténetet, hogy az apró írás technikailag az ún. mászoretikus szövegekből származik, azaz a Tóra lapszéli grammatikai- és szövegkritikai kommentárjaiból, melyeket íróik az idők folyamán dekoratív, önálló alakzatokba rendezve kezdtek el feljegyezni.15

A héber mikrográfiákról összefoglalóan azt mondhatjuk el, hogy bár az apró betűméret miatt feltehetően nem olvasásra szánták őket, a szövegek dominanciája mégis jól érzékelhető. A kézzel írt példáknál a közérthetőség megmaradt, különösen akkor, mikor szent szövegeket idéztek.16 A héber nyelvű mikrográfiákat mint képeket ezért inkább vizuális egyszerűség és sematikusság jellemzi. A képi közegben az apró írás leggyakrabban ornamentikaként jelenik meg. Csak a 18. századtól találunk igazán kvalitásos, szövetszerű ábrázolásokat.17 Funkciójuk alapvetően az illusztrálás, a dekorálás és alkalmanként az emlékezés vagy az imádság elősegítése, ami – ahogy a későbbiekben látni fogjuk –
az eltérő kultúrkörökben alkalmazott mikrográfia esetében is megmarad.

A mikrográfia-képek megjelennek a zsidó szakrális és profán írásos művekben egyaránt. A szakrális irodalom emlékeit elsőként egy 13. századi kvadrát18 írással kialakított pergamen kódexlap példájával illusztráljuk. (7. kép)

A mászórával ellátott három hasábos fólió alakú levél egy Biblia-kódexből való, 35,5×21,4cm nagyságú és utólag használták fel kötéstáblaként. A főszöveg a Krónikák könyvének elejét (7–39 vers) tartalmazza, melynek illusztrációja a héber betűkből kialakított kép. A képen Éva egyik kezével olajfalevélből álló csokorral takarja el testét, míg másik kezével Ádámnak gyümölcsöt nyújt.
A középen látható fán a kígyó tekereg. A levél 1945 után került a Zsidó Múzeumba a keszthelyi Festetich-könyvtárból. Grünvald Fülöp szerint már 1686-ban, Buda visszafoglalásakor a család tulajdona lehetett, de a kódexlapot Mátyás király Corvina-könyvtárával is összefüggésbe hozta a kutatás.19

Hasonlóan érdekes, tetszőlegesen kiválasztott példa a Megyeren készült ún. Siviti-tábla.20 (8. kép) A 67×53,5 cm nagyságú táblát 1828. február 16-án fejezte be készítője, aki a Zsoltárok könyve és az Öt Megillót21szövegét írta rá. A képen látható oszlopos architektúra fent három timpanonban végződik. Ezeken, valamint Dávid király hárfás alakján és Jákob álmának jelenetén a Zsoltárok könyvének szövege szabad szemmel alig látható apró írásként olvasható. A képmezőkben, a trónuson ülő Salamonon a Prédikátor Könyvéből, Rút alakján Rút könyvéből, Eszter figuráján Eszter könyvéből, ismét Salamonon az Énekek Énekéből másolt idézetek jelennek meg. A fent látható boríték kontúrjainak szövege a Siralmak Könyvéből merít. Lent virág alakú menóra, fent tekercset tartó madár egészíti ki a kompozíciót.22

A zsidó kultúra profán írásai közül leggyakrabban a peszahi Széder-estén felolvasott, az egyiptomi kivonulásról megemlékező ún. Haggadákat és a házassági szerződéseket (ketubah) díszítették mikrográfiával.23 Héber apró írással dekorált portrékról hagyományosan csak a 18. századtól tesz említést a hazai kutatás.24 Ismereteink szerint ez a műfaj a 19. század második felében virágozhatott és a legtöbb (főleg nyomtatott) emlék ebből a korszakból származik.25

A mikrográfia a protestáns vallásos kultúra szolgálatában

A katolikus egyház megújulását sürgető protestáns mozgalmak többsége a képtilalom elvét elfogadva kerülte Isten és a szentek képi ábrázolását, hiszen e képmások és ereklyéik kultuszát a bibliai alapoktól való eltávolodás egyik legsúlyosabb tüneteként élték meg.26 A protestáns képtilalom ugyanakkor nem jelentett totális képnélküliséget. Luther Márton (1483–1546) különbséget tett kép és kép között, s csupán azokat az emberi kéz által készített alkotásokat tekintette elvetendőnek, melyeket Isten helyett imádhattak, bálványként. Sem a műgyűjtést, sem a műpártolást nem ítélte el, csupán a megtisztított templom eszméjét tartotta szem előtt.27 Kálvin Jánost (1509–1564) már jóval szigorúbbnak írja le az irodalom a képtilalom kérdését illetően, s követői is radikálisabban léptek fel a kimondott elvek mellett.28

Az Igét monopolizáló29 és a vizualitást alárendelt szerepben kezelő protestáns vallásos kultúra kifejezetten jó táptalajt jelentett a mikrográfia számára. Nemcsak a képtisztelet kényes kérdésében képviselt ideális megoldást, hanem a 18. század végére, mikorra a keresztyén egyházi iskolák tevékenysége és a különböző oktatási és népművelődési reformok – például Mária Terézia Ratio Educationis (1777) rendelete – hatására a tömeges analfabétizmus nagyobb mértékben oldódott,30 a hittételek közvetítésére is alkalmas médiumnak bizonyult. Ezt az eszközt a művelt protestáns felekezetek és a katolikus egyház egyaránt felhasználta céljai elérésére.31

A mikrográfia hittételeket közvetítő szerepét tükrözi például két, a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában található, 18. század végére, 19. század elejére datálható metszet is. A lapok közvetett történeti előzménye II. József 1781. október 25-én kiadott türelmi rendelete, valamint a néhány hónappal korábban érvénybe lépő cenzúrarendelet, amelyek következtében újra fellendült a protestáns hitbuzgalmi irodalom és propaganda. Nem lehetetlen, hogy a grafikák e folyamat eredményeként könyvillusztráció formájában jelentek meg, de használhatták őket önállóan, röplapként is. A Luther Mártont ábrázoló, 49,8x35,5cm nagyságú portrén az arc, a kezek és a lábak tisztán figuratív elemek, míg az öltözet redőinek élét és a figurát körbefogó belső kettős keretet gót betűs, német írás-ornamentikából formálta meg a metsző. (9. kép) A keret az Apostoli- és Nicea-Konstantinápolyi Hitvallást (Credo) közli, Luther Márton ruhája pedig az Athanasiusi Hitvallás szövegéből áll.32 Az ismeretlen, talán német mester által kivitelezett lap kevésbé esztétikus előképe Christian Daniel Briegleb Luther-ábrázolása, 1768-ból.33 A képcsarnoki metszet az ágostai reformáció háromszázados jubileumával összefüggésben keletkezhetett, mikor Luther, Melanchton és a régi hitvallási iratok iránti érdeklődés újra felébredt, s első ízben került sor nagyszabású általános ünneplésre a német nyelvterületek protestáns államalakulataiban (1817).

Hasonló képi struktúra szerint épül fel a magyar nyelvű, Kálvin Jánost ábrázoló rézmetszet is, melynek keretén szintén a Nicea-konstantinápolyi hitvallás, az öltözeten Szent Pál intelmei és a Szeretethimnusz (Kor 1,13) szövege olvasható.34 A metszet képcsarnoki darabja mellett egy másik, 1800 körülire datált, 33x41cm nagyságú példányról is tudomásunk van, mely a debreceni Református Kollégiumi Könyvtár és Múzeum gyűjteményében található.35 (Ltsz.: C. 1977. 11.) (10. kép)

Úgy a Luther Mártont, mint a Kálvin Jánost ábrázoló nyomatokon a belső kettős keret sarkainál labirintus motívum jelenik meg. A portrék a kép–szöveg kapcsolat szemszögéből az utóbbi dominanciáját tükrözik, melyben szerepet kap, hogy sokszorosító grafikai eljárással készültek. A préselés technikai korlátainak köszönhetően a nyomtatott mikrográfiáknál mindig érzékelünk egyfajta vizuális „hiányosságot”.

Természetesen a sokszorosított lapok esetében is találhatunk művészi színvonalú alkotásokat, amelyek képzeletbeli skálánkon a vizuális dominancia felé történő elmozdulást mutatják. A már említett Johann Michael Püchler (1679–1709) rézmetszetei remek példát szolgáltatnak erre. Polleross, egy szigorú evangélikus kalligráfus családból származó, megrendelései kiszolgálása terén azonban kifejezetten ökumenikus szemléletű36 barokk művész œuvre-jéből (a Holstein-féle jegyzéket kiegészítve) összesen tizenegy Luther Mártont és három Kálvin Jánost megjelenítő portrét sorol fel más teológusok, mint például a pietizmus képviselője, Philip Jacob Spener (1635–1705) arcmása mellett.37 Püchler képein az arcot és néhány jelentősebb elemet, mint például a kézben tartott könyvet még (a későbbre datálható képcsarnoki lapokhoz hasonlóan) pontozó modorban alkotta meg. Azonban az öltözetet, a hajat, az arc szőrzetét és alkalmanként a keretet szövetszerűen borította be a mikrográfiával.38 Illusztrációként itt egy Polleross tanulmányában nem szereplő, a Metropolitan Museum gyűjteményét gazdagító Luther-portrét említünk meg.39

Mikrográfia a katolikus vallásos kultúrában

A katolikus egyház művészetét, a bizánci képtisztelettel kapcsolatos viták eredményeinek köszönhetően, a reformáció időszakában sem befolyásolta a mózesi képtilalom olyan értelemben, mint a zsidó és protestáns felekezetekét, így elterjedésüket követően a vizuálisan leggazdagabb mikrográfiák itt születhettek. Az apró írás kontúrokra vezetett megjelenítése mellett ez a „gazdagság” leginkább a szövegek szövetszerű kiterjesztésének művészi igényű módjában nyilvánul meg.

Noha Hrabamus Maurus (780 körül – 846) kódexillusztrációit (9. század) a rajtuk látható sajátos, kaleidoszkópszerűen szétszórt „betűvetés” a képversek (konkrétan a Carmina figurata) szemszögéből teszi csúcsteljesítménnyé, az értelmes szövegek képeken történő szövetszerű alkalmazásának egyik legkorábbi formai példájaként a művészi mikrográfiák előzményének is tekinthetők.40 Hasonló formai előkép a profán irodalom területéről egy, a British Library-ben őrzött, több forrásból összeállított pergamen kézirat (820 körül – 11. század), melynek illusztrált lapjain a mikrográfiára is jellemző szöveg–kép kapcsolat tükröződik.41

A 17. századtól az apró írás metszett emléklapokon és magánáhítatot szolgáló szentképeken jelent meg. Az utóbbiak a 18. században dél-német területeken lettek igazán népszerűek. Az ellenreformáció eszközeként a jezsuiták és a bencések is felhasználták őket különböző hittételek és erkölcsi tanítások terjesztésére, Krisztus szenvedéstörténetéhez kapcsolódó tematika kontextusában.42 A hagyomány érdekességképpen jegyzi meg a kézzel írt változatokról, hogy néha ágyban fekvő betegek készítették el őket.43

A Történelmi Képcsarnok 19. századi mikrográfia-emléklapjainak vizuális gazdagsága tehát erre a képi szabadságra vezethető vissza. Jelen tanulmány keretei között most csak a Rudnay Sándor esztergomi hercegprímást (1760–1831) ábrázoló tollrajz rövidebb elemzésére van mód. (1. a kép)

A szépiával és tussal megformált, 58,1×82,6cm-es rajzon az arcmás csillagszerű díszítéssel és lángnyelvekkel körbevett, levél- és tárcsamotívumos, feliratos keretű kerek medalionban jelenik meg. Az alak kissé jobbra fordul, fején cappuceumot, felsőtestén palliumot visel. Öltözetén láncos crux gemmata, valamint a Szent István rend csillagja és koronás nagykeresztje látható. Gyűrűs jobbjában könyvet tart.44 Fent a Divékújfalusi Rudnay-család hercegi koronás, bíbornoki kalapos címere van. A körkeret két oldalán egy-egy angyal lebeg, a baloldali irattekercset, a jobboldali tölgykoszorút tart kezében. A lap alján a tervezett esztergomi bazilika képe jelenik meg.

A portré keletkezési körülményeiről két magyarázó felirat tájékoztat. Rudnay Sándor mellképe 1820. május 15-i esztergomi székfoglalásakor elhangzó beszédekből áll, maga az alkotás pedig 1828. szeptember 16-án készült Bécsben, bíborosi beiktatása ceremóniájának emlékére. A maiusculával írt magyarázó szöveg mellett a körkeret szövege azonosítja a figurát. S mint tudjuk, a portré közvetlen hátterét, az arcmás teljes felületét, a főpap öltözetét és az angyalok kezében lévő tárgyakat is minusculával írt kalligrafikus szövegek alkotják.

Az apró betűs írás forrása a Koháry Ferenc által összeállított, Orationes habitae occasione illa, dum Celsissimus Princeps, Archi-Episcopus Strigoniensis etc. Alexander de Rudna, et Divék-Újfalu (…) kezdetű ünnepi beszéd-gyűjtemény,45 amit 1820-ban adtak ki a budai Egyetemi Nyomdában. A párbeszédes formában megjelent alkalmi szöveg46 a ceremónián résztvevők által mondott beszédek (orationes) és azokra adott válaszok (responsum) váltakozásaiból álló költői laudációkat tartalmaz, melyeket Rudnay Sándor esztergomi érseki és Esztergom vármegyei főispáni beiktatása alkalmából mondtak a kortárs egyházi méltóságok. Az első „ARDENTISSIMI ILLIUS DESIDERII” szavakkal kezdődő, Nádasdy (Paulai) Ferenc kalocsai érsek által mondott beszédet a medalion felső szegmensébe írták, tehát a másolás folyamata ezen a ponton kezdődött.

A képen a szövegek sokszínűsége utal Rudnay Sándornak a szlovák költészet, a nyelv és irodalom, valamint az anyanyelvű prédikációk területén betöltött újító szerepére. Továbbá az ábrázolás híven tükrözi az adott korszak katolikus vallásos kultúrájának jellegét, például azt, hogy az ábrázolt egyszerre töltött be egyházi és világi tisztséget.47 A Történelmi Képcsarnok felsorolt emléklapjai közül ugyanez a mai szemmel kettős gondolat II. Ferenc császár két portréján jelenik meg. Az uralkodóvá szentelt világi méltóság arcmása korábban megírt versek- és imádságok idézeteiből áll.48

Megtiszteltetés volt számomra részt venni a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Vallás és művészet témakörében megrendezett konferenciáján. Külön köszönöm a lehetőséget, hogy tanulmány formájában is megjelenhet az, amiről eddig csupán „szó esett”. Ezúton köszönöm a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának, valamint a Budapesti Zsidó Múzeum és Levéltárnak, hogy rendelkezésemre bocsátották a bemutatásra kerülő képeket.

Bibliográfia

I.

Magyar Nemzeti Múzeum – Történelmi Képcsarnok: Mnm TKcs 663–01–105/ 1956. Kcs

Franciscus Koháry: Orationes habitae occasione illa, dum Celsissimus Princeps, Archi-Episcopus Strigoniensis etc. Alexander de Rudna, et Divék-Újfalu (…) Budae, Anno MDCCCXX.

Hrabamus, Maurus: De laudibus sanctae crucis, Fulda, Anno DCCCXXXV.

II.

Adler, Jeremy – Ernst, Ulrich (szerk.): Text als Figur. Visuelle Poesie von der Antike bis zur Moderne, (Katalog), Weinheim, Herzog August Bibliothek (1 September 1987. – 17 April 1988.)

Áfra János – Süli-Zakar Szabolcs – Szoboszlai Lilla (szerk.): Et lettera. Képeket írni, szavakat rajzolni, (Katalógus), Debrecen, Déri Múzeum (2012.)

Apor Eszter: Biedermeier mikrográfiák a Történelmi Képcsarnokban, Folia Historica, vol. 29., 2013–2014, 157–176.

Belting, Hans: Kép és kultusz, A kép története a művészet korszaka előtt, ford. Schulcz Katalin – Szabó Tamás, Budapest, Balassi Kiadó, 2000.

Benoschofsky Ilona – Scheiber Sándor: A budapesti Zsidó Múzeum, Budapest, Corvina, 1987.

Gödölle Mátyás: Kálvin János képmása, in Farbaky Péter – Kiss Réka (szerk.): Kálvin hagyománya, Református kulturális örökség a Duna mentén, (Katalógus), Budapest, Budapesti Történeti Múzeum (2009. október 30. – 2010. február 15.), 284–285.

Heltai János: Műfajok és művek a XVII. századi magyarországi könyvkiadásá­ban (1601–1655), Budapest, Res Libraria, II., 2008.

Higgins, Dick: Pattern poetry: Guide to an Unknown Literature, New York, State University Press, 1987.

Käfer István (szerk.): Rudnay Sándor és kora / Alexander Rudnay a Jeho Doba, Esztergom-Nagyszombat, Szent-Adalbert Közép-Európa Kutatócsoport, 1998.

Kilian István: A régi magyar képvers, Vizuális költészet Magyarországon 1., Miskolc, Felsőmagyarország Kiadó – Magyar Műhely Kiadó, 1998.

Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2013.

Polleross, Friedrich: Schrift-Bilder, Zum Werk des Mikrographen Johann Michael Püchler d. J. (1679–1709), in Hecht Christian (szerk.): Beständing im Wandel: Innovationen-Verwandlungen-Konkretisierungen: Festschrift für Karl Möseneder zum 60. Geburtstag, Berlin, Msb Matthes & Seitz, 2009, 261–281, 1–10.

Révai Nagy Lexikona, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvény­tár­sa­ság, I–XXI. kötet, 1910–1915.

Scheiber Sándor: Héber mikrográfia, Művészettörténeti Értesítő, vol. 31., 1982/1, 64.

Weninger, Peter: Dieser ganze Kreis der Erden, Geschenk- und Andenkenblätter der Barock- und Biedermeierzeit, Salzburg, Residenz-Verlag, 1977.